firesz@firesz.sk
Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Vezetőségi gyűlés 2016/5

2016. május 19., csütörtök

Duna Mente

Olvasási idő: kevesebb mint 2 perc

Ebben az évben már másodszor Galántán találkoztunk május 13-án. Témából volt sok. Személyes szinten hegyeket-völgyeket járunk; izgalmas az élet. Az alkalmon Gyurcsis Júlia, Senkár Szabina, Kelemen Sándor, Édes János és Édes Zoltán személyesen vett részt, Bugyi Ági és Szabó Eszter pedig online illetve telefonon kapcsolódott be.

Alább egy pontszerű, nagyon rövid összefoglaló olvasható. Ha valaki érdeklődne az egyes részletekről, bátorítjuk őt, hogy keressen fel bármelyikünket, szóban szívesen mondunk többet is. A következő vezetőségit június 23-án, Komáromban tartjuk.

galanta-vezetosegi-gyules

A tárgyalás pontjai:

  1. Személyes beszámolók
  2. Működési struktúránk és az elnöki stafétaátadás részletei
  3. Projektvezető munkaköréhez és munkatöltetéhez kapcsolódó megbeszélnivalók
  4. Mögöttünk álló alkalmaink (Ki-Belépő, I. Tinihétvége) tanulságai
  5. Előttünk álló alkalmak (Ifj. IT, Tinitábor, ÉlesztŐ 2016, Tanítványképző, II. tinihétvége)
  6. Iroda (nyitva tartás és fogadóóra)
  7. Média megjelenés
  8. Technikai részletek (Laptopok, e-mail fiókok, weboldal, kommunikációs felületek,…)
  9. Külképviseleti beszámoló (MIK = Magyar Ifjúsági Konferencia)
Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle