„Uram, akit szeretsz, beteg…”
Az elsők között értesíted. Jönnie kell. Tudod jól, ha Ő itt lesz, nem történhet baj.
Múlnak az órák, s nem jön. Nem mozdul. Nem siet. A napok csak telnek egyre, s reményed teljesen szertefoszlik. Megtörtént. Késő. Mindennek vége.
Napok múltán jön a hír, hogy közeledik már. Itt van. Elébe futsz, s lábaihoz borulva fájdalmasan törnek fel belőled a könnyekkel áztatott szavak: „Uram, ha itt lettél volna…” Ha időben érkeztél volna, … Ha siettél volna, …
Válaszokat vársz. Magyarázatot. Miért csak most jött? Miért nem hallotta, hogy hívom?
Ő azonban nem ad magyarázatot. Könnyeidet, fájdalmadat, csalódásodat látva megrendül lelkében. Könnyekre fakad.
Odalép hozzád, s válasz helyett kérdez: „Nem mondtam-e neked, ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?”
Újranyert bizalommal szemléled Őt, ahogy felemeli tekintetét, s hálákat adva így kiált: "Jöjj ki!"
Megtörtént. Reményed újra éled, hisz akit szeretsz, ismét ott áll előtted.
János ev. 11:1-44.
eRZSé
