firesz@firesz.sk
Avatar

Az ALAPOZÓ I. apropóján

2015. április 1., szerda

Süll Tamás

Olvasási idő: kevesebb mint 4 perc

ALAPOZÓ I. apropóján

Amikor nekikezdtünk családi házunk építésének, többször is megrajzoltuk – sőt egy kis makettet is készítettünk – a terveket, hogy hogyan fog majd kinézni. Az alapokat viszont csak az arra szakosodott szakember rajzolta meg. Amikor pedig a statikus szakember a geológus mérések alapján megállapította, hogy nem lesznek elegendőek a sáv-alapok, hanem pilléralapokra lesz szükség, teljesen fölöslegesnek tartottam a megduplázódott munkát. Miután elkészült a vasbetonalap, úgy tűnt, hogy el is nyelte a föld az anyagiakat…

Összesen 27 résztvevővel kezdtük el az alapozást a meghirdetett Gyülekezeti Tini-körök projektnek, hogy idén szeptembertől egy kidolgozott anyag segítségével heti rendszeres alkalmakat tudjanak kínálni a gyülekezeteink a kamaszkorú fiataloknak. Hat lelkipásztor, egy teológia hallgató, két pedagógus, és ifjúsági vezetők – összesen 14 gyülekezetből.

DSC_1188 DSC_1187

Miután Süll Tamás ismertette bővebben a projekt elemeit, a résztevők elmondhatták, hogy ki miért jött el. Az est folyamán Acsay Jonatán mesélt a tinik helyzetéről, kihívásokról, és a hozzáállásokról: „a tinik egy nagy káoszban élnek, ahol semminek sincs rendje, nincsenek alapigazságok”. Egy ifi-vezetőt „a vadakat terelő juhász”-hoz hasonlíthatnánk, akinek minden hátsó szándék nélkül szerethetőnek kell válnia, és Jézushoz hasonlóan le kell, hogy hajoljon és szeressen. „Feladatunk világos: elmondani az evangéliumot, és utána megteremteni a legjobb körülményeket annak, hogy az árral tudjanak szembefordulni, és velünk együtt haladni.” Az első napot egy személyes bizonyságtétellel és hálaadással zártuk.

DSC_1182 DSC_1183

Másnap reggel Tankó Gábor vállalta az ébresztő szerepét J. A délelőtt folyamán átnéztük a konkrét témákat: 60 válogatott téma, mint pl. önértékelés, küzdelem, kételkedés, függőség, példaképek, szerelem, döntések, ima, szépség, hit, barátság… Milyen módszerrel lehet foglalkozni ezekkel a témákkal az ifiken? Az alapmódszer az előre megfogalmazott jó kérdések, a feleletválasztós lehetőségek, valamint a saját vélemény nyilvánításnak a lehetősége. A témákat filmrészletekkel, vagy zenei példákkal lehet egyszerűen felvezetni. Egy konkrét témát („Mitől lehetek szép?”) ún. akváriummódszerrel kipróbálhattuk többszöri hétperces próba-ifiken. Délután kiscsoportokban dolgoztunk konkrét témák kidolgozásán. Végezetül Tóth Zsuzska - miután minden foglalkozás előtt játszattunk  egy összefoglaló előadást tartott a játékokról, azok megalapozottságáról, használhatóságáról, veszélyekről, és áldásairól.

DSC_1192

Hálásak vagyunk, hogy 2015. március 20-21. között Bátorkeszin a Fireszke Gyermek-, Ifjúsági és Konferencia-központban készülődhettünk a nagy „építkezésre”! Mivel még csak az alapoknál tartunk, bátran lehet még bekapcsolódni a projektbe!

Süll Tamás

Képek itt

 

Avatar
Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle