Hatalmas magasságból néznek le rád a hideg falak. A kövek mozdulatlanul, ridegen állnak, s takarják az ígéret utcáit, te pedig némán megteszed az első lépéseket a fal körül. Még füledbe csengenek az ígéret szavai: „Lásd: kezedbe adtam...” Csendesen lépdelsz erőd teljében. Másodszorra lépteid reményt és bizalmat sugároznak azoknak, akik körülötted lépdelnek. Harmadszorra mintha magasabbnak tűnnének a kövek magaslatai. Hangodat továbbra se hallatod. Gondolataidban harcolod a rád váró harcokat a negyedik kerülés alkalmával. Szavak nem hagyják el ajkaidat, csak a szív védelmet kereső rezdülései hallatszanak. Ötödszörre már megpróbálják türelmedet a sötét, kemény falak. Siettetnéd a hatodik kört, de jól tudod, anélkül nem láthatod meg a hetedik hajnal erőt, békességet hirdető sugarait. Némán teszed meg lépéseidet a fal körül azon a hajnalon. Szíved hevesen ver, csak rovod a köröket, egyszer, kétszer... a feszültség minden porcikádban kiáltani próbál...
Egyszer csak a napokig tartó mély csendet kürtök hangja töri meg. A falakat remegtető győzelmi kürtök hangja. Szíved hatalmasat dobban, s nem hallgathatsz tovább..., torkod szakadtából kiáltasz! Szíved legmélyéből törnek fel az ígéret szavai... „...nékünk adta az Úr...”
S a falak? A falak remegve, nagy robajjal hullnak lábaid elé... Az ígéret beteljesül, s te leoldod saruidat, mert tudod... szent ez a hely... az Úrnak szentelt...
/Józsué 6/
eRZSé
