firesz@firesz.sk
Avatar

Megújult az országos vezetőség

2013. december 7., szombat

Süll Tamás

Olvasási idő: kevesebb mint 2 perc

2013. december 6-án, Rimaszombatban ült össze először a Firesz újonnan megválasztott országos vezetősége, amit még a leköszönő elnök, Molnár Árpád hívott össze. A 10.00–16.00 óráig tartó alkalmon összesen tízen vettek részt (7 új vezető, 1 munkacsoport vezető, és a leköszönő vezetőség 2 tagja).

A nap folyamán az országos vezetőség hosszan tárgyalt a szervezet országos mivoltáról, annak létjogosultságáról, szükségességéről, a lehetőségekről és esetleges jövőbeni szerepéről.

A leköszönő elnök ecsetelte az évek során megélt örömöket, de az ezzel járó nehézségeket is: sokszor érezte úgy magát, mint két malomkő közt. A tárgysorozati pontok között szerepelt az új országos elnökség megválasztása is, ám erre nem került sor. A legközelebbi ülésezésig megbízott elnökként Kiss Miklóst választották meg a jelenlévők.

A 2014-es ÉlesztŐ országos ifjúsági tábor megszervezésével a Duna Mente lett megbízva, koordinátora Süll Tamás.

A legközelebbi gyűlésre terveink szerint 2014. január 24–25. között kerül sor.

A napirendi pontok:

  1. Áhítat és imaközösség
  2. Számbavétel – területi egységek helyzete és a delegáltak álláspontjai
  3. Leköszönő elnök beszámolója
  4. Országos vezetőségbe a tisztségviselők megválasztása
  5. ÉlesztŐ 2014
  6. Tervek, feladatok
  7. Egyéb

Az új vezetőség így áll össze:

Abaúj-Zempléni: Kiss Miklós, Tirpák István
Gömöri: Szarvas László, Pogány Edina
Duna Mente: Gyurcsis Júlia, Acsay Balázs
Kooptáltak: Kása Melinda, Mikos Tamás, Süll Tamás

Munkacsoportok képviselői:

Cantate Domino kórus: Édes Zoltán
Fireszke: Erdélyi Zoltán
KOEN: Molnár Éva

 

Avatar
Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle