0.perc: "Beláthatatlan ideig állni fogunk" – hangzik a sosem várt mondat. Először nem nagyon veszel tudomást róla. Volt már ilyen a világtörténelemben. Tovább olvasol, kizárod a külvilágot.
20.perc: Az eső szakadatlan kopogtatja ablakodat, ez még érzékelhetőbbé teszi a percek múlását. Jönnek az újabb információk: "…beletelik egy-két órába." A felháborodás körülötted általános, kimerül pár kedvesnek nem mondható megjegyzésben. Mosollyal nyugtázod a tehetetlen ember eredménytelen próbálkozásait, hogy úrrá legyen a helyzeten, aminek nem ura.
120.perc: Az előreláthatatlan összehozza az amúgy teljesen ismeretlen embereket is. Elkezdődik a különböző élethelyzetek, élettörténetek sorolása kérdezés nélkül. Időnk van.:) Ki honnan, hová tart, miért siet, miért nem jó, hogy most itt ül, és nem máshol, ki várja, ki miért nem várja már. Kapásból tíz emberről pontosan tudod, ki ő, és hová tart.
220.perc: Van egy ember, aki úgy érzi jó hírt már nem tud közölni. Aggodalommal figyeled, és próbálsz a védelmére kelni, hisz csak azt tudni róla, ki hová "küldené", pedig nem nehéz kitalálni, hogy ő van legrégebb óta úton.
240.perc: Elindulunk. Nem lehet leírni az abban a pillanatban felszabadult érzelmi kavalkádot. Valami édes, ami közben keserű. Te pedig hálás vagy, hogy benned a Mester, azt a keserűt távol tartja, és az édest hihetetlen közelségbe engedi.
Rádöbbensz, hogy mennyire különbözően lehet megérkezni, s mennyire különbözőképp lehet eltölteni a beláthatatlan időt!
eRZSé
