Vasárnapi imaóra 2018.01.28. – Kincseink

Időpont:
2018. január 28. 21.00, vas


Térkép nem érhető el

Amikor John D. Rockefeller temetésén megkérdezték a milliárdos könyvelőjét, hogy mennyi pénzt hagyott hátra, ő így felelt: “Valójában….az összeset”.

Kedves Imaharcosok!

Szeretném, ha ezen a hétvégén azért imádkoznánk, hogy a kincseinket a megfelelő helyen halmozzuk fel. Figyeljünk oda arra, hogy minden, amit ezen a földön gyűjtünk, minden újabb “földi érték” csak eggyel több okot ad nekünk az aggódásra, mert elromolhat (és akkor Murphy szerint bizonyára el is fog :D), elvész, eltörik, és még ezeregy más baja lesz. Imádkozzunk azért, hogy képesek legyünk az örökkévalóba fektetni, mintsem az “átmenetibe”, és ne bátortalanítson el minket az a gondolat, hogy a mennyben gyűjtsünk, egy olyan országban, aminek ugyan polgárai vagyunk, de a határát még soha nem léptük át. Álljunk rá Isten Igéjére, higgyünk szavának, ígéretének, hogy elkészült a hely a számunkra és éljünk úgy már itt a földön, hogy az Úr majd nekünk is mondhassa: “Jól van, jó és hű szolgám…”

Végül egy megfontolandó bölcsesség James Elliottól: “Nem bolond, aki odaadja, amit úgysem tarthat meg, hogy megnyerje azt, amit nem veszíthet el”.

Áldott imaórát!
H.Veroni

Még senki nem szólt hozzá...