firesz@firesz.sk

Téli tábor 2016

Időpont:
2016. febr. 12–14.

Helyszín:
Betlehem Missziós Központ
Jóka

Volna kedved írni egy rövid jellemzést a táborról? - tették fel nekem a kérdést a tábor utolsó ebédjén.
Volna hát! - mondtam, és azóta morfondírozom azon, hogy mit is írhatnék...
Ma szerda van, három napnak kellett eltelnie, hogy legalább elkezdjem feldolgozni a történteket. Mintha éreztem volna, hogy mennyi ajándékkal gazdagszom majd általa, a tábort megelőző két hétben álmok, gyomorideg, várakozás, vágyakozás és visszakozás váltogatta egymást bennem. Tudniillik az utóbbi időben csaknem minden esetben, ha emberek közé kellett mennem, szorongtam...
Reménnyel telve vártam hát ezt a hétvégét, hisz' belefáradtam már abba, hogy az embereket három lépésnyire engedhetem magamhoz, mert amint az Istennel való kapcsolatomról tudomást szereznek, megijednek, vagy értetlenül állnak a dolog felett...
Lényeg a lényeg, az utolsó táborban töltött nap végére olyan biztonságban éreztem magam ennyi ember között is, hogy fel tudtam állni, bizonyságot tenni Istenről, az én Édesapámról! 🙂
Mindezt összefoglalva, amit a tábortól, ettől a közösségtől kaptam:

lehetőség arra, hogy egy teherrel kevesebb legyek, és bizalom abban, hogy magamat tekintve mások között sem kell kevesebbnek lennem...

Kocsis Orsi


Február 12 és 14 között Jókán egy keresztény téli táboron vehettem részt, amelyet a Firesz közösség szervezett. A brünni barátaim hívták fel a figyelmemet erre az eseményre. Azzal a céllal indultam pénteken útnak, hogy a táborban, a közösségben eltöltött imádságos lelkület által is közelebb kerüljek Istenhez. A tábor tematikáját illetően jelen alkalommal az Isten jelenlétében történő megerősödésre és a mindennapi célok kitűzésének fontosságára került a hangsúly. Az érdekes előadások, vidám hangulatú beszélgetések, önfeledt játék mellett mindig jutott idő a lecsendesedésre, imádságra, elmélkedésre. A tábor során hallott életutak, tanúságtételek ráébresztettek arra, hogy miután megismertük, és elfogadtuk magunkat, akkor tudjuk csak igazán odaajándékozni másnak. A tábor alatt sok értékes emberrel ismerkedtem meg, akik a szeretet parancsát nemcsak hirdetik, hanem mindennapi életükben, az egymás iránti cselekedeteik által meg is valósítják azt.

Számomra tehát ez a téli tábor, így a  nagyböjti időben egy igazi megvilágosodás volt. Ráébredtem arra, hogy Jézus Krisztus által, vallástól függetlenül, egymás testvérei vagyunk, hogy a hitemet illetően jelenleg hol tartok, miben kell még fejlődnöm, hogy a közösségi imádságnak emberformáló ereje van. A tábor befejezte után néhány nappal elmondhatom, hogy neki köszönhetően máris könnyebb felfigyelnem az Istenélményekre, meglátnom másban Krisztus arcát. Hiába kéri a családom és az ismerőseim, hogy meséljek a táborról, erre csak annyit mondhatok, ezt át kell élni! 🙂

Szabó Andor


telitabor-2016-fb

"Erősödjetek meg az Úrban, és az Ő hatalmas erejében" (Ef 6,10).

Köszönjük Nagy Timinek, Farkas Jucának és Attilának a fotókat!


A 2016-os Téli táborunk „Isten jelenléte” köré épült. Letöltöm a tábor részletes programját .pdf kiterjesztésben. A tábor poszterének letölthető formátumai: JPG és PNG.

Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Loading Map....
Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle