Őszi munkatársi 2019 :: Fiatal Reformátusok Szövetsége

Őszi munkatársi 2019

Időpont:
2019. október 11. 17.00, pén–2019. október 13. 14.00, vas

Helyszín:
Fireszke Gyermek-, Ifjúsági és Konferencia-központ
Bátorkeszi

Térkép betöltése...

 

Beszámoló

Az idei Őszi munkatársi hétvégére Bátorkeszin került sor. Mint minden ősszel sorra kerülő munkatársi hétvégének, ennek is a következő év programjainak megszervezése volt célul kitűzve.

Mint efféle irányzatú eseményen először való résztvevő bevallom, tartottam az egésztől. Tartottam az elvárásoktól, a hangulattól, a hozzáállásoktól. Kételkedtem magamban, pedig biztos voltam benne, hogy segíteni szeretném a Firesz – Duna Mente által szervezett eseményeket. Csomó aggodalom és kétely nyomott egyre lejjebb, aztán eszembe jutott egy levél, amit a két évvel ezelőtti Tinitáborban Zsuzsóka írt nekem, mikor szintén emiatt bátortalanodtam el. Úgy döntöttem, Isten kezébe helyezem a félelmeim. Tudom, Vele bármit elérhetek, amiről tudja, hogy jó nekem és szolgálok vele.
A kapun megújult erővel, minimum 100 kilót magam mögött hagyva léptem be. Ha a társaság nem a megszokott tizenévesek voltak is, de a melegség, a komfortos otthonérzet az változatlan.
Innentől kezdve próbáltam/próbáltuk követni a “nagyokat”, akik tapasztaltan járják már a szervezés, tervezés útjait. Jó volt a “kulisszák” mögül is látni a dolgokat.
A szombat reggelt Acsay Jonatán indította előadásával a kegyelemről.
Szó esett aznap délelőtt az Exodusról, illetve az Ifjúsági Vezetőképzőről, ami igencsak felkeltette a figyelmem.
A nap folytatásaként Édes Zoltán beszélt nekünk a hitről. Ezt követve bevezetőkkel meg is kezdődött a 2020-as év programjainak kiokoskodása. Ennek tükrében megújult, színes eseményeknek nézhetünk majd elébe.
Mindemellett bemutatkozásra kerültek a munkacsoportok, azok tagjai és feladatai. Megemlítésre kerültek azoknak sikeres, illetve sikertelen ötletei, kísérletei.
A Nagy Timi vezette játékok nagy sikert arattak. A sok fáradt résztvevőt új erővel töltötte fel, szórakozással egybekötve épült a csapat.
Személyes kedvencem mindig a hosszú, mély dicsőítés, amiből itt sem volt hiány. A dicsőítő csapat szintén csodás volt.
A hétvége egyébként remek hangulatúra sikeredett, rengeteget nevettünk és beszélgettünk. Ha el is fáradtunk, feltöltöttük egymást. Rendkívül effektív és gyümölcsöző eseményt tudhatunk magunk mögött.
Köszönöm, hogy tapasztalhattam, valami újnak lehettem a részese, amiben továbbra is aktívan kapcsolódok majd be.

„Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére.” (Róma 15,7)

Fazekas Lili

Még senki nem szólt hozzá...