firesz@firesz.sk

2020. szeptember 27. – Újrakezdés

Időpont:
2020. szept. 27.


Isten azonban kegyelemből teszi a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez Isten ajándéka, amelyet a Jézus Krisztus által elvégzett megváltásban kaphatunk meg. Isten azért küldte Jézust, hogy akik benne hisznek, azoknak a bűneit megbocsássa. Ez Jézus vére, vagyis a halála által lehetséges. Így mutatta meg Isten, hogy ő mindig igazságos. Igazságosságát mutatja az, hogy türelmes volt, és Jézusra való tekintettel elengedte a múltban elkövetett bűnöket. Ugyanígy az is Isten igazságosságát bizonyítja, hogy most elfogadja azokat, akik Jézus Krisztusban hisznek. (Rom 3.24-26)

Újrakezdés

Az életünk rengeteg területén szükség van újrakezdeni. Van, mikor ezt egy hosszabb –rövidebb újratervezési időszak is megelőzi; van mikor csak annyi időt kapunk erre, mint mikor a GPS bemondja, hogy „újratervezés”. Néhány pillanat, ami után készen kell lennünk arra, hogy teljesen új irányt vegyen az életünk.

Azt hiszem ebben az évben sok újrakezdési lehetőség, vagy néha ennek kényszere lepett meg minket. Engem is. Lehet, hogy a kapcsolataid, anyagi helyzeted, vagy az egészségi állapotod teremtett olyan helyzetet, mikor újrakezdeni kell. A Rómaiakhoz írt levélből hozott rész a kegyelemről beszél. Arról az origóról életünkben, amikor Isten mondta ki felettünk az újrakezdést, ami egyben újatkezdést is jelentett. Sőt ez a jelenünknek is szól.

Ebben a mai csendességedben, szánj kis időt arra, hogy ezen az ajándékon elmélkedsz. Az életünk nagy újrakezdéseiben mindig orientációs pont lehet az az újrakezdés, ahogy Isten a kegyelem által újrakezdett velünk. Veled és velem. Van ebben az igében még egy szó, ami el van rejtve. Isten türelmes volt.  – Szerintem mondjuk velem, még most is sokszor az, de lehet, hogy neked elég a múltra visszanézni.  🙂 S ha újraolvasod az igét látod, hogy a türelem nem jelentett tétlenséget, de mégis saját életünk újrakalibrálásakor  -bármilyen területről legyen is szó-  sokszor elmulasztunk türelmesek lenni.  Most imában kérj Te is türelmet magad és a körülötted lévők számára is, akik újrakezdésekben vannak. Az igében és az életünkben megjelent kegyelem pedig adja meg továbbra is az alapot annak az életnek, amiben bízhatunk a Szent Szellemben, aki tanácsaival továbbra is vezet minket, bármilyen újrakezdésben is vagyunk.

Horváth Dávid

Avatar

Imasarok

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle