firesz@firesz.sk

2017. július 30. - Megérkezés

Időpont:
2017. júl. 30.


Kedves Imaharcosok!

Jelentjük, Istennek hála hazaérkeztünk! Tegnap este véget ért a szolgálatunk Debrecenben, a Csillagponton az Imasátorban.
Szeretném mindannyiunk nevében megköszönni az imatámogatást, amit Tőletek kaptunk. Az Úr nagyon megáldotta az ott töltött napokat. Benne a sok örömet, a sok látogatót, a sok ölelést, a sok imát, a sok későn/korán kelést, a fáradságot, a könnyeket, a nehezeket, az odaszánást, az alkotást, a rajzolást, a festést... és még sokáig sorolhatnám.

Azzal bocsátottak útra bennünket, hogy miután lemondtunk a szégyen takargatásáról, levetkőztük a régi ruhát, felöltve az új ruhát, amit kaptunk, kezdjünk el szárnyalni Isten dicsőségére és célozzuk meg a lehetetlent. Ha nem ezt tesszük, akkor nem történik meg 🙂 Ez HIT kérdése.

Megerősítő volt hallani, hogy az Atya vár, és olyan "nagy testvér" van mellettünk, aki nem félti tőlünk azt, amije van. Életét adta értünk.

Azt gondolom mindannyian gazdagabban tértünk haza Isten kegyelméből, és imádkozzunk azért, hogy a magok gyümölcsökké érlelődhessenek!

Egyedül Istené a dicsőség!
E

Avatar

Imasarok

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle