2014. május 4. – Hetedik nap

Időpont:
2014. május 4. 21.00, vas


Térkép nem érhető el

Áldott, megszentelt hetedik nap!

Kedves Imaharcos, aki ezekbe a sorokba belefogtál! Engedd meg, hogy egy sokat olvasott, hallott igével indítsak, méghozzá mindjárt a Bibliánk második írott oldaláról! Íme:

“A hetedik napra elkészült Isten a maga alkotó munkájával, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mert azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után” (1Móz 2,2–3).

Szeretnélek arra hívni, hogy ebben a pár percben gondolkodj el, hogy a saját életedben hogy is működik ez a “pihenés” dolog. Nemrégiben hallgattam egy előadást, ami a munka-pihenés kapcsolatát, és annak helyes arányait boncolgatta. Azóta több hét eltelt, mégis erőteljesen tovább zakatoltak a fejemben az előadó mondatai. Saját helyzetemet vizsgáltam és beláttam, hogy mostanában naphosszat “futok”, meg sem állok, folyton jár a fogaskerék, “hogy vajon készen lesz-e a rám bízott munka, győzöm-e, de hisz apadóban van a kedvem és az erőm is…” Majd este hullafáradtan esek be az ágyba. Ismerős helyzet? Úgy érzem nem hiába cseng vissza a fülemben az előadás – Isten a szívemre helyezte.

Egy napja pedig, mikor a gondolataimat összegeztem, ez az ige került elém:

“Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé” (Mk 6,31a)! Jézus a kimerült tanítványoknak mondta ezt, akiknek (így írja a Biblia:) “még enni sem volt idejük”. Jézus tudta és ma is tudja jól, hogy korlátolt az energiánk. Szüksége volt Istennek és a tizenkettőnek is pihenésre, csakúgy mint nekünk! Lelki és testi pihenésre…

Belegondoltál, hogy mi minden terhel le egy héten Téged? Hogy mennyi félsz “üldöz”? És a pihenés, amit Isten rendelt számunkra? Pedig megszentelte és megáldotta! Rengeteg ezzel kapcsolatos buzdító, hívogató igével van tele a Biblia:

“Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28).

Kedves olvasó, lehet, hogy te hasonló cipőben jársz. Meglehet, hogy nem, de ez esetben biztos van olyan ismerősöd, akire az előző sorok igazak. Rengeteg elfáradt és megfáradt emberrel találkozni nap mint nap. Kérlek Titeket, hogy legyen ez is a mai ima témánk!

Imádkozzunk, hogy tudjunk Istenre figyelni a napjainkba, elcsendesedni vasárnap úgy igazán és pihenni, feltöltődni “Benne”… Istenben!
Imádkozzunk az egyházunk és országunk elöljáróiért, hogy Isten adjon nekik is kitartást és erőt a szolgálatban!

Szeretettel 🙂
Laura

Imakérés:
  • “A szüleim lehet, hogy el fognak válni. Én viszont hiszem, hogy Isten a legnehezebb helyzetekből a legcsodálatosabbat tudja kihozni. Imádkozzatok kérlek, hogy jöjjenek helyre a problémák. SZ. Á.”
  • 3 perc: tegyük ki a gyapjút, imádkozzunk az Ipolyságtól Nagykaposig húzódó területen élő emberekért, hogy legyen reménységük, hitük és szeretet közöttük, amely mindent legyőz.

1 hozzászólás

  1. Sanyi szerint:

    Annyival egészíteném ki, hogy arra a hat napra is kell az erő – erre is figyeljünk az ima alatt. A 6 nap és az 1 nap harmóniában van. Egyik a másik nélkül mindig sántítani fog.