2013. június 30. – Visszatekintés

Időpont:
2013. június 30. 21.00, vas


Térkép nem érhető el

Kedves Imádkozók!

Az érettségizős, vizsgázós és államvizsgázós táblázatot figyelve, azt látom, hogy ennek a vizsgaidőszaknak és tanévnek is lassan mindenki számára eljött a vége. A munkahelyeken mindenki igyekszik a szabadságát a lehető legideálisabb időpontban kivenni, tervezgetni a nyári alkalmakat, hogy a minden beleférhessen és még szabadság is maradjon:) Ez is egyfajta művészet!:)

A mai vasárnapon arra hívlak Benneteket, hogy kicsit tekintsünk vissza az eltelt félévre, ÉS tartsunk hálaadást Urunk kegyelméért, megtartásáért. Ennek lehetne egy olyan ajánlott módja is, hogy vegyünk kézbe egy lapot, és Isten előtt próbáljunk választ adni a következő kérdésekre:

  • Miben láttam meg leginkább Isten vezetését ebben az időszakban?
  • Mi volt a félév legnagyobb áldása?
  • Mi volt a félév legnagyobb nehézsége?
  • Milyen új oldalát ismertem meg Isten Szeretetének:)

„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel! A kik hajókon tengerre szállnak, és a nagy vizeken kalmárkodnak, Azok látták az Úrnak dolgait, és az ő csodáit a mélységben” (Zsoltárok 107,21–24).


Imakérés:

  • “Sziasztok! Ahogy az üzenetet olvastam eszembe jutott az egyik páciensem a kórházból. Sajnos 7 éve amputálni kellett az egyik lábát és most a héten a másik lábáról is le kellett mondania. Egy mindössze 46 éves férfiról van szó. Mielőtt elvitték volna a műtőbe még beszélgethettem Vele. Szörnyű volt látni hogy mennyire el van keseredve és szinte már semmi jót nem vár az élettől. A napokban ismét volt lehetőségem beszélgetni Vele. Nem tudom, hogy Ő valójában észre vette-e hogy segíteni próbálok neki, kicsit elfeledtetni azokat a dolgokat amik vele történnek mostanában,de valahogy mindig visszakanyarodik a beszélgetésünk ahhoz a ponthoz, hogy soha többé nem fog tudni járni.
    Mindezt azért meséltem el, mert szeretném ha Ti is imádkoznátok érte hogy higgyen abban, hogy mindig van kiút ha azt megfelelő helyen keressük. Segítse meg Őt a Jó Isten, hogy reményteljes életet élhessen. Köszi, B. Kata”
  • 3 PERC!

Szeretettel az imasarok szolgálói nevében

Erzsébet

u.i. nagy örömmel várjuk a visszajelzéseket a meghallgatott imákról:)

Még senki nem szólt hozzá...