Sétamese – Fiatal Reformátusok Szövetsége

Sétamese

Sétamese

– Elakadtam, egyedül most nem megy, sétára, beszélgetésre van szükségem. Fogy körülöttem a levegő, néha már nem is kapok eleget. Megfeneklett az életem, mint egy hajó, ami csak szelné tovább a jól megszokott vizeket. Sokszor érzem ezekben a hónapokban, hogy olyan jó lenne beszélgetni valakivel, akivel megnéznénk kívülről, egy kicsit távolabbról ami velem történik.

– Én itt vagyok. Jelen vagyok. Mi akadályoz meg abban, hogy láss engem?

– A hétköznapok, a problémák… sorolhatnám. Válogathatunk is…

– Majd ha már kifélted, kisajnáltad, kisírtad magad, szólj! Világosságra teremtettelek, hogy láss.  Láss engem, hogy nem vagy egyedül, hogy a fényben élj és fejlődj, hogy megajándékozzalak lehetőségekkel, reménnyel, bölcsességgel és látással.

– Úgy érzem, hogy ezt mindenkinek megadtad, csak nekem nem.

– Nagy terveim vannak veled, hiszen világosságul rendeltelek. Nem, nem magadtól kell lángolnod, és nem kell lángra lobbantanod az embereket. Azt majd én intézem.

(…)

– Már erőm sincs, egyszerűen kifacsart ez a világ.

-Sok tapasztaltál, éreztél, érintettél, hallottál, ízleltél, de miért nem akarsz látni? Miért nem akarod meglátni, hogy minden eszközöd meg van ahhoz, hogy erős maradj és végigcsináld? Ott van minden az orrod előtt.

– Ne menj még, kérlek!

– Mindig itt voltam és mindig itt leszek veled. Még mindig itt ülsz a sötétben, mert az eltakar, elrejt a kíváncsiskodó tekintetek elől. Pedig én itt vagyok. Te szerettél volna sétálni velem. Készen állsz?

 

Ekkor kitártam az ajtót és kiléptem rajta az őszi napsütésbe. A Duna csillogó vizét kémlelve ezer és ezer gondolat száguldozott a fejemben:
(…)Ha megalázkodunk és figyelünk Istenre, akkor megkapjuk az útmutatást a válaszokat. Igen, olyankor is kapunk választ, amikor azt hisszük, hogy Isten hallgat. Olyankor is kapunk útmutatást, amikor azt hisszük, hogy az imáinkat nem hallgatta meg, amikor úgy érezzük semmi sem történik, pedig mi mindent betartottunk. Várakozó időszak?  Sokszor a nagy jelek helyett, kis apróságokat kéne észlelnünk, amik felett gyakran elsiklunk. A válasz ott van az orrunk előtt. Nehéz ezt meglátni a nyomorúságunkban, de nem lehetetlen, ha csendben figyelünk Istenre.Isten  nyomorúságos helyzetünk elején rögtön választási lehetőséget ad több mindenre vonatkozóan. Időt ad és rettentő türelmes, elnéző velünk. A szituáció megvan a döntés lehetősége is, hogy hogyan reagáljunk a kialakult helyzetünkre. Van, hogy  a megoldást nem látjuk pár hónap után sem?
Mert folyamatosan önmagunkkal és az egónkkal vagyunk elfoglalva, és még mindig nem tanulunk abból, hogy Isten mire is akar minket rávezetni – igen, a válaszra. Ha visszatekintünk és megvizsgáljuk azt az időt, amikor nyomorúságunktól szenvedtünk, akkor megláthatjuk azt, hogy apró dolgokkal már rávezetett minket arra, hogy mit is kell tennünk . Végül csak döntenünk kell: hallgatunk Istenre, vagy inkább a világra és a  gonoszra. Vigyáznunk kell, hogy kihez, vagy épp mihez húz a szívünk, mert egyes döntéseinket nem tudjuk aztán visszavonni, valamint az okozott kárt helyretenni.

Behívtad  Istent őszintén az életedbe? Ha igen, akkor sok minden vár rád. Isten azt ígéri, hogy a jelenlegi életed nagyobb megelégedést hoz majd a vele való kapcsolaton keresztül.Ő azt ígéri, hogy mostantól benned lakik, és örök életet ad neked. Nem számít, mi történik a téged körülvevő világban, Isten ott van neked. Bár az emberek nem Isten útjain járnak, Ő mégis képes a szörnyű körülményeken át is keresztülvinni a saját akaratát, mindennel szemben. Isten a világ eseményeinek végső ura. Ha te Istené vagy, akkor számíthatsz arra az ígéretre, hogy „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.˝

 

 

Még senki nem szólt hozzá...