Ohó-hó Afrikaaaa

Ohó-hó Afrikaaaa

Egy ország, ahol a legtöbb gyémánt terem. Egy ország, ami a legnagyobb coltan (fekete fém, szinte minden elektrotechnikai termékhez elengedhetetlen) lelőhellyel rendelkezik. Egy ország, ahol, ha nem vigyázol, az év minden napján érett gyümölcs hullik a fejedre, ahol “Földet, folyót, legelni jót, Hegy-völgyet benne lelsz…” Egy ország, aminek mégis a Föld számon tartottjai közül az egyik legalacsonyabb a GDP-je. Ahol évek óta tartó háború dúl. Ahol évente ezrek halnak éhen, és számunkra mindennapos betegségekben. Ez az ország, ami öt hónapig az “otthonom” volt. Ahol éppen annyi a közös, mint a különbség. Kongói Demokratikus Köztársaság. Ahol tombolnak a végletek.

DSC_0759Tizenegy éves koromban, földrajz versenyre készülve, Afrika országait tanulva úgy döntöttem, hogy márpedig én ide elmegyek. Azóta sok év telt el (ennek inkább utána sem számolok… 😀 ), és hopp, a legjobbkor elémbe pottyant egy lehetőség, amire álmomban sem gondoltam volna. Egy sok az egyben alkalom. Miért sok az egyben? Azért, mert:

  • a fent említett gyermeki elhatározás miatt
  • volt egy szabad szemeszterem az egyetemen, amit hasznosan akartam eltölteni
  • miután Ági nővérem már kipróbálta, elhatároztam, hogy én is kiveszek egy „kis szabadságot” és EVS (Európai Önkéntes Szolgálat) önkéntesnek állok
  • utazhatok (!!!)

Az ország hatalmas, 70 millió lakosával és földrajzi méreteivel nem elhanyagolható. Az egész országban érvényes hivatalos nyelv a francia (“hála” a belga hódítóknak). Ezen kívül rengeteg a törzsi nyelv. A lakosság zömében fekete (nahát!), külső jegyeiben törzsenként eltér. Egy sokat utazott helyi könnyedén megkülönbözteti a fővárosi kavalkádban is, hogy ki honnan jött. Fővárosi zsúfoltságból pedig kijut nekünk bőven, tekintve, hogy a 15 milliós Kinshasában (ejtsd: Kincsasza) rendezkedtünk be öten, magyar önkéntesek. Feladatunk az Afrikáért Alapítvány által fenntartott árvaház és iskola életének felpezsdítése, a gyerekek sportra, zenére, környezettudatosságra való nevelése, és van egy nagyon kis újrahasznosítás alapú kézműves foglalkozásunk is.

DSC_0101A szállás nagyon minimál, de a negyedre jellemző átlagot még így is felülmúlja. Kis kopár udvarral, három méteres téglakerítéssel, egy hatalmas fekete vaskapuval és rácsokkal körben a házon, ami először furcsa volt, de később nagyon is hasznosnak bizonyult… Áramunk már egész gyakran van, vizünk napi pár óra, akkor töltögetjük fel a két nagy hordót, hogy legyen víz mosakodni, és jó pár liter (részben esővíz) folyik el a behordott vödrökből a két betűs helyiségben is. Úgyhogy a kondinkról az állandó vízhordás (is) gondoskodik. Közös udvaron lakunk egy lelkészcsaláddal, nagyon jó fejek, fokozottan vigyáznak ránk, felhívják a figyelmünket a helyi esetleges veszélyekre, szokásokra, hoznak néha kóstolót palacsintából, pudingból… Van két kutya, és van egy majmunk is, akit Kvilunak hívunk, a helyi jellegzetes rum után. Volt macska is, de pár hete eltűnt… úgy tudjuk, megfulladt egy szálkától… de ki tudja errefelé… 😀

Ami még gyakran felmerül kérdésként, ha Afrika kerül szóba, azok a betegségek. Nincs olyan család a városban, amelyikben nincsen legalább egy HIV fertőzött. Maláriában és különböző fertőzésekben is naponta sokan halnak meg. Hála Istennek, minket eddig elkerültek a komolyabb betegségek, sérülések, ennek megtartása érdekében naponta horribilis mennyiségű fokhagymát tömünk magunkba, ami tuti receptnek tűnik. Ötünk közül csak egy maláriás fertőzés volt, pár emésztőrendszeri probléma, két megfázás, és egy fülgyulladás. Az utolsó kettőt nekem sikerült összeszedni, mikor az esős évszakban hideg volt, 25 fokra hűlt le az idő… 35-ről…

DSC_0067Az árvaházban a gyerekek nagyon aranyosak, olyanok, mint afféle kamaszok, ugyanazok a dolgok érdeklik őket, mint nálunk a tizenéveseket, kedvesek, humorosak, előszeretettel tréfálnak meg bennünket, meg persze egymást is. 🙂 Az iskolában angolt tanítunk. Egy osztály 45-50 fős, úgyhogy nem egyszerű feladat ez, tekintve, hogy nem igazán csináltam ilyesmit azelőtt és nem nagyon beszélek franciául. De a gyerekek nagyon nyitottak, szeretik a mondókákat, főleg azokat, amikhez koreográfia is jár. Már messziről köszönnek, az utcán is. Már tudják, kik vagyunk és miért jöttünk, úgyhogy egyre kevesebb a kunyerálás, inkább kedvesen köszönnek, kísérnek az úton, ránk csimpaszkodnak, pacsiznak. Nagyon szeretem őket, mindig szívderítő az őszinte gyermeki közeledésük. Nekik (még) nem két lábon járó gigantikus dollárjel vagyunk…

És mert a nagyváros nagyon fárasztó egy idő után, néhanapján összejön egy-egy kirándulás is. A természet leírhatatlanul gyönyörű! A növények, az állatok, a színes gyíkok és gekkók mindenhol (a házban is… egyértelműen jobban szeretjük őket bent, mint a csótányokat. ). Határozottan kevesebb a szemét is, mint a városban, kedvesebbek, nyugodtabbak az emberek is. Nagyon szeretem ezeket a kis utakat, feltöltenek nagyon, főleg az állandó bezártság után.

DSC_0368Ami a személyes részemet illet. Huhhh. Nagyon sok mindenen jár az agyam és a szívem is. Sok mindenben nagyot formálódott a véleményem, és ezáltal talán én is. Még inkább értékelem, amit kaptam, a családomat, az otthoni környezetet, a barátaimat, az őszinteséget. Rengeteg (eddig szinte alapvető, magától értetődő) dolog, ami egyáltalán nem természetes. Illetve nem mindenhol, nem mindenkinek az… ezekért a dolgokért, úgy érzem, nem lehetek elég hálás. A mindennapos kis csodák, a gondviselés és a kegyelem az, amit nap mint nap megtapasztalhatok, amik megerősítenek, amikor erőtlennek érzem magam (így a vége felé egyre gyakrabban, sajnos :S ). És már azon jár az eszem, hogy mit hogyan csinálok majd otthon, mire figyelek majd jobban, és mi az, amit el kell majd engednem.

Bizony, nagyon sok mondanivaló, élmény, új tapasztalat gyűlt össze ez alatt az idő alatt, amit nem könnyű úgy összefoglalni, hogy semmi ne maradjon ki. Remélem, sokatoknak tudok majd személyesen is mesélni valamelyik Firesz alkalmon. 🙂

Szabó Eszter

 

4 hozzászólás

  1. Eszter szerint:

    Jééé nekem az egyik szobatársam Kongóból van 🙂 …. meg is érzodik eléggé a kulturális kulonbség …. 🙂

  2. eRZSé szerint:

    Köszönjük Eszter! Alig várom, hogy élőben is mesélj!! 🙂

  3. sülltomi szerint:

    Eszter, köszönjük! Örülünk, hogy túlélted és sok mindent megéltét! Ez itt a reklám helye: én ÉlesztŐ-n fogom meghallgatni a személyes beszámolót 🙂