Lehetséges-e harc nélkül győzni az ellenségen? Nézzük meg Jósáfát, Júda királyának példáját a 2Kir 20,1-30-ban. S a történet olvasása közben próbáld magadat behelyettesíteni a történetbe.Te mit tennél?
Azt a hírt kapta, hogy egy hatalmas ellenséges sereg tört be az országba. Mivel nem volt elég katonai ereje, hamar felismerte, hogy itt vagy Isten segíti meg őket, vagy elvesznek. Voltál már hasonló helyzetben, amikor nagyon nagy volt a tét és tudtad, hogy neked nincs erőd, módod, időd felkészülni a harcra? Pl. családon belüli történések, felvételik, vizsgák, stb. esetében…
Így „megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában” (2Krón 20,3). Te mit tennél? Te mit tettél?
Egész Izráel böjtölt, még a nők és a gyermekek is. Kétségbeesetten, őszintén, együtt. Bizonyára volt az egyes városok, emberek között vetélkedés, de ezt az ellenséges támadás láttán félretették. Mintha ma az összes keresztény felekezet – látván a keresztényellenes erők működését – együtt böjtölne és imádkozna és mondaná: ”Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.” (2Krón 20,12). Te félre tudod tenni a személyes ellenérzésedet valaki iránt, amikor a közös célról van szó? Tudsz másokkal együtt harcolni?
A böjtölő nép gyülekezetében Isten szólt az Ő népéhez egy prófétán keresztül, aki bátorítást és útmutatást adott: „Ezt mondja nektek az Úr: Ne féljetek, és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem Istené. (...)Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!” (2Krón 20,15 és 20,17). Ma is szól hozzánk az Úr (1Kor 1,7-8 és ApCsel 2,17-18).Hozzád hogyan, kin, min keresztül szólt már az Úr? Tanulod ismerni az Ő hangját?
E próféciát hallva Jósáfát és az egész nép egyre hangosabban dicsérte az Urat. Jósáfát „miután tanácsot tartott a néppel, fölállította az Úr énekeseit, akik szent öltözetben dicsérték őt, és az arcvonal előtt vonulva így énekeltek: Adjatok hálát az Úrnak, mert örökké tart szeretete!” (2Krón 20,21). Tehát már akkor dicsőítették az Urat, amikor még nem látták, csak hitték, hogy megszabadítja őket az Úr! Te tudod ilyen esetben dicsőíteni őt, merthogy „örökké tart szeretete”, vagy csak akkor, amikor már látod is, hogy (ismét) megszabadított?
Márpedig annak, hogy döntünk a dicsőítés mellett és elkezdjük azt, van súlya, merthogy: „Amikor elkezdték az ujjongást és a dicséretet, az Úr lázadókat támasztott” (2Krón 20,22) az ellenséges hadseregben, akik egymás ellen támadtak, de úgy, hogy senki sem menekült meg. Amikor a júdaiak odaértek a csata helyszínére, három napjukba telt, amíg összeszedték a zsákmányt. Eszedbe jut-e vágyakozni az után, hogy Isten olyan győzelmeket adjon az életedbe, amikor tovább tart hazavinni a zsákmányt, mint legyőzni az ellenséget a csatában?
Ráadásul mindezt hallván „Az Istentől való rettegés fogta el az országok összes királyságát, amikor meghallották, hogy az Úr harcolt Izráel ellenségei ellen. Ezért békében élt Jósáfát országa, mert Istene nyugalmat adott neki mindenfelől.” (2Krón 20,29-30).
Ha ma is bibliai módon használjuk ezeket a fegyvereket, Isten megszabadít és megmutatja az Ő tervét. Higgy és bízva bízzál!
Az imasarok csapata nevében: Dobai Júlia
Az IMAKÉRÉSEK:
