Az ALAPOZÓ I. apropóján

ALAPOZÓ I. apropóján

Amikor nekikezdtünk családi házunk építésének, többször is megrajzoltuk – sőt egy kis makettet is készítettünk – a terveket, hogy hogyan fog majd kinézni. Az alapokat viszont csak az arra szakosodott szakember rajzolta meg. Amikor pedig a statikus szakember a geológus mérések alapján megállapította, hogy nem lesznek elegendőek a sáv-alapok, hanem pilléralapokra lesz szükség, teljesen fölöslegesnek tartottam a megduplázódott munkát. Miután elkészült a vasbetonalap, úgy tűnt, hogy el is nyelte a föld az anyagiakat…

Összesen 27 résztvevővel kezdtük el az alapozást a meghirdetett Gyülekezeti Tini-körök projektnek, hogy idén szeptembertől egy kidolgozott anyag segítségével heti rendszeres alkalmakat tudjanak kínálni a gyülekezeteink a kamaszkorú fiataloknak. Hat lelkipásztor, egy teológia hallgató, két pedagógus, és ifjúsági vezetők – összesen 14 gyülekezetből.

DSC_1188 DSC_1187

Miután Süll Tamás ismertette bővebben a projekt elemeit, a résztevők elmondhatták, hogy ki miért jött el. Az est folyamán Acsay Jonatán mesélt a tinik helyzetéről, kihívásokról, és a hozzáállásokról: „a tinik egy nagy káoszban élnek, ahol semminek sincs rendje, nincsenek alapigazságok”. Egy ifi-vezetőt „a vadakat terelő juhász”-hoz hasonlíthatnánk, akinek minden hátsó szándék nélkül szerethetőnek kell válnia, és Jézushoz hasonlóan le kell, hogy hajoljon és szeressen. „Feladatunk világos: elmondani az evangéliumot, és utána megteremteni a legjobb körülményeket annak, hogy az árral tudjanak szembefordulni, és velünk együtt haladni.” Az első napot egy személyes bizonyságtétellel és hálaadással zártuk.

DSC_1182 DSC_1183

Másnap reggel Tankó Gábor vállalta az ébresztő szerepét J. A délelőtt folyamán átnéztük a konkrét témákat: 60 válogatott téma, mint pl. önértékelés, küzdelem, kételkedés, függőség, példaképek, szerelem, döntések, ima, szépség, hit, barátság… Milyen módszerrel lehet foglalkozni ezekkel a témákkal az ifiken? Az alapmódszer az előre megfogalmazott jó kérdések, a feleletválasztós lehetőségek, valamint a saját vélemény nyilvánításnak a lehetősége. A témákat filmrészletekkel, vagy zenei példákkal lehet egyszerűen felvezetni. Egy konkrét témát („Mitől lehetek szép?”) ún. akváriummódszerrel kipróbálhattuk többszöri hétperces próba-ifiken. Délután kiscsoportokban dolgoztunk konkrét témák kidolgozásán. Végezetül Tóth Zsuzska - miután minden foglalkozás előtt játszattunk  egy összefoglaló előadást tartott a játékokról, azok megalapozottságáról, használhatóságáról, veszélyekről, és áldásairól.

DSC_1192

Hálásak vagyunk, hogy 2015. március 20-21. között Bátorkeszin a Fireszke Gyermek-, Ifjúsági és Konferencia-központban készülődhettünk a nagy „építkezésre”! Mivel még csak az alapoknál tartunk, bátran lehet még bekapcsolódni a projektbe!

Süll Tamás

Képek itt

 

Küldetés

MEKDSZ TT margójára
Én is csatlakozom az előttem szólókhoz, hatalmas áldásként vettem Istentől, hogy ott lehettem Siófokon, és megélhettem, hogy Isten kimozdít, átformál és „helyre rak”.

Csak egy gondolat a sok közül, ami még ma is él bennem…

Kétféle küldetés lehet, és sokan leragadnak/unk az elsőnél, az „árnyékküldetésnél”. Az árnyékküldetés, melynek közepén ÉN állok. Az én boldogságom, az én boldogulásom, az én szükségleteim, az én terveim, az én jólétem az idegen helyen.

Istentől vett küldetés, melynek közepén az áll: ÉN hogy lehetek áldássá MÁSOK számára. Isten nevének, hogy tudok hírnevet szerezni. „Életünk célja, hogy Isten valóságát meglássák bennünk.” Mindig szem előtt tartva, hogy MISSZIONÁRIUS VAGYOK OTT, AHOL VAGYOK.

Ez a munka pedig fáradsággal jár. Ha áldás akarsz lenni, az drága lesz. Bele kell fektetned energiát, pénzt, erőt, időt, szeretet…

„És igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.”Jer 29:7.

Azóta elkezdtem tudatosan is ezen dolgozni, olyan dologba fogni, amit eddig nem mertem/akartam megtenni. Imádkozhattok értem, hogy kitartó legyek és bölcs! 🙂 Köszi!

Erzsébet

Két egyszerű szó

Nekem a hétvége egyik legnagyobb üzenete két szóból állt: túlélni vagy megélni.

Nagyon sok mindent ugyanis csak túl akarok élni: csak éljem túl ezt a felmérőt, csak éljem túl ezt a napot, csak éljem túl a gimit, ezt a vizsgaidőszakot, az egyetemet, csak éljem túl, hogy egyedülálló vagyok, csak éljem túl ezt az idegesítő időszakot, ezzel a kollégámmal, csak éljem túl míg kicsik a gyerekeim (ez az utóbbi már nem annyira vonatkozik rám, de olyan sokszor hallom).

Mindent csak túl akarunk élni. De az a gond, hogy ezekből a "túlélő" időszakokból áll az életünk és később, lehet sajnálni fogjuk, miért nem élveztük jobban, miért nem használtuk ki a lehetőségeket, amik a gimi, az egyetem alatt adódtak, miért nem próbáltam jobban nyitni és megérteni az "idegesítő" embereket...

Tehát a MEKDSZ téli táborban azt mondtam magamnak, megpróbálom nem túlélni a dolgokat, hanem megélni, átélni, élvezni őket és kihozni a jelenlegi helyzetemből a lehető legtöbbet.

Majd kérdezzetek meg mennyire sikerül. 🙂

Eszter

Thrive: "It's time for us to more than just survive, We were made to thrive"

6 nap + Isten ˃ 7 nap - Isten

Amit igazán élveztem ebben a táborban, hogy hihetetlenül egyszerű és őszinte volt. Nem találok rá jobb szavakat. Nyilván, mint fireszes munkatárs nem tudtam csak egyszerű táborozóként részt venni, figyeltem mit, hogy csinálnak a "mekdeszesek". 🙂 Azt kell, hogy mondjam, hogy hihetetlenül inspiráló és bátorító volt látni, ahogyan teljesen különböző emberek, különböző tehetséggel, érdeklődési körrel, beállítottsággal együtt szolgálnak. Bár mind mások, de egy test tagjai. 🙂

Úgy érzem sok mindenre rámutatott az Isten az én életemben is a délelőtti tanítások által. Az egyik legfontosabb dolog, amit megértettem az a Sabbath alapelve. Hogy mennyire fontos, hogy úgymond Sabbath-ot (pihenőnapot) tartsak az életem különböző területein – hogy elhiggyem, hogy Isten képes kipótolni azokat a dolgokat, amiket én már nem tudok elvégezni. Nem lustaságból vagy felelőtlenül, hanem hogy amikor már tényleg nem győzöm, akkor kifejezésre jusson az Istenbe vetett bizalmam. Tudatosítanom kell az élet minden területén, hogy a Sabbath nem a cél, hanem az eszköz, hogy megmutassam, hogy mennyire bízok Benne. Igors egy igazán erős példával szemléltette ezt nekünk:

6 nap + Isten ˃ (több mint) 7 nap - Isten

23 óra + Isten ˃ 24 óra - Isten

90% + Isten ˃ 100% - Isten

Sok-sok minden van, amit még leírhatnék, de inkább majd személyesen mesélek, és megpróbálom a gyakorlatba átvinni a megtanultakat. 🙂
Ági

Ohó-hó Afrikaaaa

Egy ország, ahol a legtöbb gyémánt terem. Egy ország, ami a legnagyobb coltan (fekete fém, szinte minden elektrotechnikai termékhez elengedhetetlen) lelőhellyel rendelkezik. Egy ország, ahol, ha nem vigyázol, az év minden napján érett gyümölcs hullik a fejedre, ahol "Földet, folyót, legelni jót, Hegy-völgyet benne lelsz..." Egy ország, aminek mégis a Föld számon tartottjai közül az egyik legalacsonyabb a GDP-je. Ahol évek óta tartó háború dúl. Ahol évente ezrek halnak éhen, és számunkra mindennapos betegségekben. Ez az ország, ami öt hónapig az "otthonom" volt. Ahol éppen annyi a közös, mint a különbség. Kongói Demokratikus Köztársaság. Ahol tombolnak a végletek.

DSC_0759Tizenegy éves koromban, földrajz versenyre készülve, Afrika országait tanulva úgy döntöttem, hogy márpedig én ide elmegyek. Azóta sok év telt el (ennek inkább utána sem számolok… 😀 ), és hopp, a legjobbkor elémbe pottyant egy lehetőség, amire álmomban sem gondoltam volna. Egy sok az egyben alkalom. Miért sok az egyben? Azért, mert:

Az ország hatalmas, 70 millió lakosával és földrajzi méreteivel nem elhanyagolható. Az egész országban érvényes hivatalos nyelv a francia ("hála" a belga hódítóknak). Ezen kívül rengeteg a törzsi nyelv. A lakosság zömében fekete (nahát!), külső jegyeiben törzsenként eltér. Egy sokat utazott helyi könnyedén megkülönbözteti a fővárosi kavalkádban is, hogy ki honnan jött. Fővárosi zsúfoltságból pedig kijut nekünk bőven, tekintve, hogy a 15 milliós Kinshasában (ejtsd: Kincsasza) rendezkedtünk be öten, magyar önkéntesek. Feladatunk az Afrikáért Alapítvány által fenntartott árvaház és iskola életének felpezsdítése, a gyerekek sportra, zenére, környezettudatosságra való nevelése, és van egy nagyon kis újrahasznosítás alapú kézműves foglalkozásunk is.

DSC_0101A szállás nagyon minimál, de a negyedre jellemző átlagot még így is felülmúlja. Kis kopár udvarral, három méteres téglakerítéssel, egy hatalmas fekete vaskapuval és rácsokkal körben a házon, ami először furcsa volt, de később nagyon is hasznosnak bizonyult… Áramunk már egész gyakran van, vizünk napi pár óra, akkor töltögetjük fel a két nagy hordót, hogy legyen víz mosakodni, és jó pár liter (részben esővíz) folyik el a behordott vödrökből a két betűs helyiségben is. Úgyhogy a kondinkról az állandó vízhordás (is) gondoskodik. Közös udvaron lakunk egy lelkészcsaláddal, nagyon jó fejek, fokozottan vigyáznak ránk, felhívják a figyelmünket a helyi esetleges veszélyekre, szokásokra, hoznak néha kóstolót palacsintából, pudingból… Van két kutya, és van egy majmunk is, akit Kvilunak hívunk, a helyi jellegzetes rum után. Volt macska is, de pár hete eltűnt… úgy tudjuk, megfulladt egy szálkától… de ki tudja errefelé… 😀

Ami még gyakran felmerül kérdésként, ha Afrika kerül szóba, azok a betegségek. Nincs olyan család a városban, amelyikben nincsen legalább egy HIV fertőzött. Maláriában és különböző fertőzésekben is naponta sokan halnak meg. Hála Istennek, minket eddig elkerültek a komolyabb betegségek, sérülések, ennek megtartása érdekében naponta horribilis mennyiségű fokhagymát tömünk magunkba, ami tuti receptnek tűnik. Ötünk közül csak egy maláriás fertőzés volt, pár emésztőrendszeri probléma, két megfázás, és egy fülgyulladás. Az utolsó kettőt nekem sikerült összeszedni, mikor az esős évszakban hideg volt, 25 fokra hűlt le az idő… 35-ről…

DSC_0067Az árvaházban a gyerekek nagyon aranyosak, olyanok, mint afféle kamaszok, ugyanazok a dolgok érdeklik őket, mint nálunk a tizenéveseket, kedvesek, humorosak, előszeretettel tréfálnak meg bennünket, meg persze egymást is. 🙂 Az iskolában angolt tanítunk. Egy osztály 45-50 fős, úgyhogy nem egyszerű feladat ez, tekintve, hogy nem igazán csináltam ilyesmit azelőtt és nem nagyon beszélek franciául. De a gyerekek nagyon nyitottak, szeretik a mondókákat, főleg azokat, amikhez koreográfia is jár. Már messziről köszönnek, az utcán is. Már tudják, kik vagyunk és miért jöttünk, úgyhogy egyre kevesebb a kunyerálás, inkább kedvesen köszönnek, kísérnek az úton, ránk csimpaszkodnak, pacsiznak. Nagyon szeretem őket, mindig szívderítő az őszinte gyermeki közeledésük. Nekik (még) nem két lábon járó gigantikus dollárjel vagyunk…

És mert a nagyváros nagyon fárasztó egy idő után, néhanapján összejön egy-egy kirándulás is. A természet leírhatatlanul gyönyörű! A növények, az állatok, a színes gyíkok és gekkók mindenhol (a házban is… egyértelműen jobban szeretjük őket bent, mint a csótányokat. ). Határozottan kevesebb a szemét is, mint a városban, kedvesebbek, nyugodtabbak az emberek is. Nagyon szeretem ezeket a kis utakat, feltöltenek nagyon, főleg az állandó bezártság után.

DSC_0368Ami a személyes részemet illet. Huhhh. Nagyon sok mindenen jár az agyam és a szívem is. Sok mindenben nagyot formálódott a véleményem, és ezáltal talán én is. Még inkább értékelem, amit kaptam, a családomat, az otthoni környezetet, a barátaimat, az őszinteséget. Rengeteg (eddig szinte alapvető, magától értetődő) dolog, ami egyáltalán nem természetes. Illetve nem mindenhol, nem mindenkinek az… ezekért a dolgokért, úgy érzem, nem lehetek elég hálás. A mindennapos kis csodák, a gondviselés és a kegyelem az, amit nap mint nap megtapasztalhatok, amik megerősítenek, amikor erőtlennek érzem magam (így a vége felé egyre gyakrabban, sajnos :S ). És már azon jár az eszem, hogy mit hogyan csinálok majd otthon, mire figyelek majd jobban, és mi az, amit el kell majd engednem.

Bizony, nagyon sok mondanivaló, élmény, új tapasztalat gyűlt össze ez alatt az idő alatt, amit nem könnyű úgy összefoglalni, hogy semmi ne maradjon ki. Remélem, sokatoknak tudok majd személyesen is mesélni valamelyik Firesz alkalmon. 🙂

Szabó Eszter

 

Vele mentünk, mentünk, egyre könnyedebb lett vele léptünk...

Érdekes kicsit így elgondolkozni, visszaemlékezni miért is indultam neki, miért vagyok ott ahol, visszatekinteni az elmúlt hónapokra és előre vetíteni még ezt a pár hónapot, ami előttem van – már ami a diakóniai évemet illeti.
IMG_2277Bielefeldben élek 2013. szeptembere óta; azon belül Bethelben, ami egy nagyon szép hely tele tipikus német épületekkel, és elég híres hely – nemcsak a Dr. Oetker vállalat székhelye miatt (tény, hogy az se semmi 🙂 ) –, itt találjuk Németország legnagyobb szociális és diakóniai központját is. (Akit érdekel, látogasson el legalább a honlapra, de saját szemmel látni még érdekesebb, egymást érik a különböző hoszpisz házak, sérült fiataloknak, fogyatékosoknak, időseknek, gyerekeknek, betegeknek kialakított otthonok, műhelyek, iskolák, szabadidő központok, különféle intézetek).
Az ok, amiért itt vagyok, elég összetett és én sem értem igazán. Vicces, de tényleg így van. Rábíztam magam a Világ Minden Tudásának Ismerőjére, aki egyengeti az utamat és kézen fogva kísérget nap mint nap, felébreszt reggelente, hogy el ne késsek melóból, elaltat esténként, hogy kipihenjem magam az olykor eléggé megterhelő munka előtt. De erről még később...
1240068_10151833386304886_1696104635_nSzóval ami biztos, hogy a suliból egy időre elegem lett, eléggé megkérdőjeleződött bennem, hogy ez most mi, minek, kell-e, akarom-e, győzöm-e vagy az győz le engem. Szünetet kértem. Magam se gondoltam, hogy ez lesz, de megkaptam. Adódott egy lehetőség, a Református Diakóniai Osztály közbenjárásával ki lehetett jutni ide, ahol most vagyok, mindenféle önkénteseket közvetítő irodák bevonása nélkül, egyszerűen csak jelentkeztem itt.

Ekkor hoztam meg életem egyik legjobb döntését. Szinte zéró német nyelvtudással indultam neki, az első hónapban csak angolul beszéltem, aztán szép lassan ragadtak rám a dolgok – nagyon sokan nagyon sokat imádkoztak értem, hogy eléggé ragadjak :)... Az elején ez volt a legnehezebb, t.i. eléggé szeretek embereket megismerni, beszélni, spannolni, és emiatt hamar belopom magam az emberek szívébe, de itt úgy éreztem, mint egy tört szárnyú kis madárka, aki arra vár, hogy forrjon a pici csontja össze és újra repülhessen. Hozzátenném, még most sem száguldozok, de ellestem néhány bölcsebbtől, hogyan kell szökdelve haladni. Ennyit a nyelvről.
Ami a munkát illeti, hát elég vegyes érzéseim vannak. Az elején kicsit ijesztő volt, és nagyon nehéznek tűnt, most is elég nehéz tud lenni, de elég unalmas is, és nagyon hangos, amit egyre nehezebben viselek. Sokszor eszembe jut Seal egyik legismertebb számának refrénje, ami így hangzik: "No we're never gonna survive, unless we are a little crazy..." (kicsit meg kell őrülni, ha túl akarod élni). Nem hiába van a mellékhelyiségbe is ez a kiírás: "Man muss nicht verrückt sein um hier zu arbeiten, aber es hilft ungemein" (Nem kell őrültnek lenni ahhoz, hogy itt dolgozz, de rendkívül nagy segítség). És ez így megállja a helyét (tán még a szabad fordításaim is 🙂 ). Rájöttem, hogy mindegyik kollégám szeretnivalóan hibbant, némelyeket ugyan egy kicsit nehezebb szeretni, meg vannak fura dolgaik, szokásaik, de ugye kinek nincsenek, meg hát nem csoda... Jah, a lényeg, hogy mi a dolgom: heti kb. 40 órában fogyatékos, mozgássérült, epilepsziás, sérült, néma, vak, nagyon hangos, vicces hangokat kiadó – és ezek kombinációi – embereket ápolok, foglalkoztatok, etetek, szórakoztatok. A legfiatalabb 26 éves, a legidősebb 80 felé már, férfiak és nők, érdekes múlttal és családi háttérrel. Fizikailag olykor, szellemileg minden egyes nap leterhelő, lefárasztó, de erősítő és hiszem, hogy nem hiábavaló.
IMG_0411Sokat tanulok az emberektől, emberekről, Istenről és Istentől. Sokat kapok, sokat adok, sokat nevetek, olykor sírok, néha még csüggedek is, aztán felemelkedek, "tudom, a hegyeken Te ott vársz rám". Hálás vagyok, amiért itt lehetek, ezekkel az emberekkel, ebben a városban, ezzel a szervezettel, de azért már vége lehetne... 😀 (ez az őszinte, jelenlegi érzésem). Viszont abszolút nem bántam meg, hogy nekivágtam. Isten annyi mindent megmutatott, már eddig is, annyiszor megölelgetett, annyi csodát tett, annyi fontos dologra rámutatott, annyi mindent tanított, hogy a munka tényleg csak mellékes dolog, hogy csináljak valamit, de a lényeg az út, amin végigmegy ilyenkor az ember. Érdekes, hogy mindig tudja, hogyan tuningoljon, amikor rossz napom van, vagy tele a hócipőm, vagy egyszerűen csak kimerültem. Egyszer például utánam küldte az egyik kollégámat még az eleje felé: zavart, hogy nem mondott nekem senki semmit, hogy jól csinálom-e amit csinálok, vagy mit kellene máshogyan, vagy gyorsítani kéne, vagy precízebben kéne, vagy egyáltalán, semmi visszacsatolás, semmi reakció. Na jó, hát ilyen vagyok. Ez nem könnyű munka, és még nem dolgoztam egy ilyen összeszokott teamben, egy idegen országban, ahol idegen nyelvet beszélnek, és egyszerűen rosszul esett, hogy nem veregetik meg a kollégáim a vállamat. De ezt persze nem mondtam el senkinek. Kicsit kiborultam emiatt, hogy senki hozzám se szól melóban. Komolyan mondom, egy napjára rá a műszak vége felé, a kollégám köszönt el tőlem, aztán visszafordult, azt mondja: "Johanna, még el akartam mondani, hogy nagyon jól csinálod, amit kell, tényleg szuper munkát végzel!" Hát nekem kb. leesett az állam, hogy miii???! Majdnem elsírtam magam ott helyben, csak egy meghatott "Dankeee"-t tudtam mondani.

IMG_2072Az volt az első alkalom, de azóta már annyiszor megdicsértek, a mentorom, aki betanított úgy döntött, hogy elvisz magukkal Törökországba szabadságra, mert megérdemlem. Visszatekintve nem volt az annyira nagy szabadság, mert ott is dolgoztunk, a "Villalakókat" vittük kirándulni, de nagy élmény volt, az biztos. Aztán a főnököm, akiért a leghálásabb vagyok, nagyszerű ember, nagyon barátságos (de nem túlságosan – úgy értem azért mégis megvan a tisztelet), minden napomat bearanyozza, annyira kedves, mindig megkérdezi, hogy vagyok, minden rendben van-e, olyan számomra, mint egy őrangyal. Én is ilyen főnök szeretnék lenni majd, amilyen ő, nagyszerű vezetőnek tartom és becsületre méltónak; szóval hogy ő is mondta, hogy nagyon nehéz lesz a következő önkénteseknek, mert az ideiek nagyon magasra tették a lécet. ^_^
1377150_10152331965269937_490033896_nMivel kb. 450 fiatal vállalkozott idén Betheljahrra (ebből 25-en külföldiek), ezért 25-ös létszámú szemináriumcsoportokba vagyunk osztva. Az évben van 5 hét, amikor nem munkával telik az idő, hanem szemináriumhetünk van, előadásokkal, csapatépítő játékokkal, szórakozással, csoportos munkákkal foglalkozunk. Nagyon jó csoportba kerültem, már az első hét után összebarátkoztunk: FB csoport, közös partyk, stb. Egyébként magyarok is vagyunk itt négyen, abból ketten Felvidékről. Sőt, van havonta egyszer magyar református istentisztelet, azt szeretem, nem csak a szeretetvendégség miatt, az igehirdetések is tényleg jók, de a közösség is, családok, idősek, fiatalok keverve, összesen kb. 20-30-an. Így sikerült egy mellékállásra is szert tennem, egy gyülekezeti tag ajánlotta fel, ő felmondott, ezért helyette takarítok hetente egyszer egy idős néninél, aki elég nehéz eset, de ezt inkább nem részletezem, mert csak felhúzom magam... (Jó, nem olyan gázos a dolog, csak nagyon kicsi a lakása és 80 év emléke, és minden kis szobrocskája, giccse ki van téve, hogy legyen mit porolni.) Amúgy kedves a néni, ha beszél, csak nem nagyon szokott, mert (szerintem) depressziós. Meg sok a programja. El se tudjátok képzelni, mennyi dolga van egy német idősnek, még a bejárónőnek is nehezen talál időpontot – egy masszázs meg egy lábápolás közé azért csak betesz, hogy leporoljak, mert amúgy asztmás is. Hm, úgy volt, hogy hagyom a nénit...
IMG_0786Szerintem lassan a végére érek a mondókámnak, még talán annyit, hogy nagyon köszönöm azoknak, akik messziről támogatnak imáikban, meg időnként végighallgatják a kiborulásaimat, meg azoknak, akik messziről szeretnek, remélhetőleg pár hónap és begyűjtöm az összes ölelést, ami egyébként nagyon hiányzik is. Köszönöm a családomnak, hogy kibírják nélkülem, meg ó a nagymamám imáit külön, hát ő minden egyes nap könyörög értem, mily’ nagy áldás az ilyen hátszél. 🙂 Igyekszem fejlődni, felnőni, bizonyítani, tapasztalni; szólni, ha úgy van, de hallgatni, ha kell; tanulni meghajlani, mint szélben az aranykalász, tanulni kérni, nem megijedni; ha kapok is, tanulni elfogadni, tanulni csodákra várni, tanulni nagyokat álmodni, tanulni emberekkel lenni, tanulni szeretni, tanulni türelmesnek lenni...
IMG_2262Kiléptem a komfortzónámból, és nem azt mondom, hogy itt történik a csoda, inkább azt, hogy mennyi minden csoda, amit amúgy egészen természetesnek gondolunk.
Akit érdekel a Betheljahr, forduljon hozzám bizalommal, biztos, hogy rábeszélem, hogy jöjjön ki, ill. akinek még egyéb kérdése van, remélem, tudja, hol talál!

Johanna

A négy legeslegjobb dolog

Kedves Fireszesek!

Jelenleg Athensből (Ohio, USA) jelentkezem Nektek, ahova egy ösztöndíj program keretén belül jutottam el. Athens egy bájos egyetemi város. Az egyetemi azt jelenti, hogy a várost 10 000 lakos és kb. 20 000 diák alkotja. Itt minden a diákokról szól. A város tele van kollégiumokkal (persze ne úgy képzeljétek el a kolikat, mint nálunk), a kávézók, parkok, könyvtárak telis-tele vannak fiatalokkal. Ha szeretnél meghallgatni egy koncertet vagy megnézni egy színdarabot – természetesen diákok fognak fellépni, úgyhogy egyik este a Laborbanszínházban tapsolsz nekik és másnap pedig találkozol velük a kávézóban iskolába menet. És ezt a hangulatát a városnak nagyon élvezem. De nemcsak ezt szeretem, hanem sok mindent mást is. Szóval következzék a 4 legeslegjobb dolgot.

Az első dolog a munkám. Ez többé-kevésbé két laboratóriumra korlátozódik le, ahol sok sejt és agyszövet tornyosul és arra vár, hogy feldolgozzam őket. 🙂 Ezenkívül viszont sok előadást hallgathatok meg, beszélhetek olyan emberekkel, akikről eddig csak olvastam és ráadásul az Úr nagyon kedves és barátságos kollégákkal hozott össze, úgyhogy sokszor egy nehéz nap, hét után olyan jó este csak úgy kimenni közösen egy vacsorára, vagy együtt grillezni és beszélgetni (nemcsak a munkáról :)).

Mogyoróvajas sajttortaA második legeslegjobb dolog a mogyoróvaj. Azt hiszem, ehhez nem kell több kommentár. Ki kell próbálni!!!!!

A harmadik dolog a sajttorta (cheescake). Na, most képzeljétek el azt az érzést, amikor múlt hétvégén felfedeztem, hogy van mogyoróvajas sajttorta!

A negyedik legjobb dolog a házi csoportom. Ugyan itt most utolsónak írom, de azt hiszem, ez vezeti a listát. Olyan emberekkel vagyok együtt, akik „mindenkor örülnek”, mert tudják, hogy Isten gyermekei, és mindent, amit csinálnak, ez a tudat járja át. A kezdetek-kezdetén, amikor én voltam az „idegen”, az „új” – teljesen befogadtak. Továbbra is őszintén beszéltek a harcaikról, nehézségeikről, de arról is, hogy hogyan tapasztalták meg az Urat. De nem maradtak ennyinél, hanem tovább mentek és bevontak minden programjukba, akár gyülekezeti dologról volt szó, akár születésnapról, mozizásról, csajos délutánról vagy esküvőről. Nekem pedig, mint „idegennek” teljesen egyértelművé vált, hogy ez nem más, mint Isten, aki rajtuk keresztül törődik velem.

Eszter a házi csoportjávalÚgyhogy elhatároztam, hogy amikor hazamegyek, ezeket a legeslegjobb dolgokat megtartom otthon is. Igyekezni fogok felhasználni az otthoni munkámban mindent, amit itt megtanultam. Több mogyoróvajat és sajttortát fogok enni, és eltökélt szándékom, hogy megszerzem a mogyoróvajas sajttortának a receptjét. Végül pedig szeretnék egy olyan házi csoportnak a része lenni, akik nyitottak az „idegenek” felé. Szeretnék olyan emberré válni, akik odamegy és barátkozik az „újakkal“ (akár kollégákról, osztálytársakról, gyülekezeti vagy ifis tagokról van szó).

És hogy ez mennyire sikerült, arról majd személyesen fogok beszámolni. 🙂

Addig is nagyon sok szeretettel üdvözlök Mindenkit!

Eszter

Járom utamat, avagy egy év Kölnben

Kedves Fireszesek!

Arra kértek meg, hogy írjak néhány sort arról, hogy vagyok. Ezt az évemet most Kölnben töltöm az EVS-en (Euroepan Voluntary Service) belül egy alapiskola napközijében. Szeretek el-elmenni otthonról, mert így az ember nagyon sok kalandot átélhet. Szépet és rosszat is, magasat és mélyet is – mindenféleképpen hasznosat!

János evangéliuma azzal a verssel fejeződik be, hogy „De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem: maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket” (Jn 2,25). Ezért én még egyszer régebben úgy döntöttem, hogy elkezdek magamnak ilyen könyvecskét írni, és azt fogom oda leírni, amit velem tett Jézus. Itt is sok mindent írok bele… Például azt, hogy mivel önkéntes vagyok nincs sok pénzem, de egyszer adtam valakinek, és pont tízszeresen jött vissza nekem, mert valaki meg adott nekem. Kölni világítótóronyVagy: nagyon szeretem a világítótornyokat. Számomra a biztonság, a gyökér, a támasz, a remény, a fény szimbóluma. Ha hiszitek, ha nem, a mellett a megálló mellett, ahol miden nap átszállok, van egy nagy világítótorony. 🙂 Hogy mit keres Köln kellős közepén egy világítótorony? Egy céghez tartozik, de ez nekem teljesen mindegy. 🙂 Világítótorony, ez a lényeg, és minden egyes nap mosolyt varázsol az arcomra.

És hogy miért pont Kölnben vagyok, miért nem Hamburgban, Berlinben vagy Drezdában… Hát ezen én is zúgolódtam, aztán most nemrég megnéztem egy videót, egy régi német sorozatot, amit tini koromban néztem – amikor eldöntöttem, hogy megtanulok én majd egyszer Németországban németül –, és csak most jöttem rá, hogy ez a sorozat Kölnben játszódott. Tehát ezért vagyok Kölnben és nem máshol. Erre fél év után jöttem rá... 🙂 A „Sors” mindenre gondolt. Nemcsak arra hogy adjon lehetőséget németül tanulni, hanem arra is, hogy pont ott tanuljam, ahol a sorozat játszódott. Igen, ilyen kis csodálatos dolgokat élek át (persze, még sorolhatnám).

Másrészt azért vannak nehezebb pillanatok, nehezebb időszakok is. Többet Beszámoló Kölnből – Krisztina az iskolábanvagyok egyedül, mint amihez szokva vagyok, valahogy itt nincs szerencsém annyira az emberekkel. Viszont múltkor a barátnőm egy nagyon jót írt: A magány megtanít minket önmagunkkal élni. Szerintem igaza van. Az ilyen időszakokban nekem nagy támasz Istenen kívül Chopin és a család – nekem igazán szerető családom van, akikért hálás vagyok!

A gyerekek, akikkel foglalkozom csodálatosak. A suli után mindig fáradt vagyok, alig bírok a lábamon állni, de teljesen boldog vagyok! A gyermeki lélek annyira gyönyörű, értelme van a gyerekekkel időt tölteni, szeretni őket, és minden energiánkat nekik adni. Nagyon fura, amikor látom a gyerekeket és minket „érettebbeket”… Mennyivel butábbak vagyunk mi néha.

KölschKölnhöz még annyit, hogy a kölni sör, a Kölsch, hát hogy is mondjam… Az Arany Ászokhoz hasonlítanám. Jó, hogy létezik Belgium! 🙂

Szeretem a zenét, és gyakran a zene az, ami elgondolkoztat vagy „üzen” nekem valamit. A különböző időszakaimban különböző zene vagy most inkább zeneszöveg jár(t) a fejemben. Ha van kedved hallgass bele! 🙂

http://www.youtube.com/watch?v=wpYAU_P9MA4

http://www.youtube.com/watch?v=7d2MbRpjiOc

http://www.youtube.com/watch?v=WVXv97dnWb8

http://www.youtube.com/watch?v=VTFvgTfyToc

Hát azt hiszem, mostanra ennyi. Nagyon köszönöm, hogy megoszthattam Veled ezt a pár élményemet. Várom a nyarat, hogy újra lássam azt a sok mosolygós Fireszes arcot! 🙂

A végére pedig kívánom Neked, aki most ezt olvasod, hogy az Úr vezessen téged, áldja utadat jóval és orvosság ízűvel úgy, hogy az a hasznodra legyen. Illatozzad az Isten szeretetét, mert Őt keresi a világ. Szeresd a körülötted lévőket, mert nem a véletlen rendezte, hogy egymás mellé kerültetek. Adjon neked az Úr annyi magányt, hogy megtanulj önmagaddal élni. Adjon majd melléd embereket, akik melletted kivirágoznak, és akik mellett neked a szemed fog ragyogni! Kívánom, hogy ne a bánat, vagy az öröm vigyen téged az Úrhoz, hanem az a felismerés, hogy Ő áll mindenek felett, Ő az egyetlen Úr és csakis Vele, és Általa nyer igazi értelmet a földi út. Bízd kezére a lelkedet, mert Ő vált meg Téged.

Szeretettel: Császár Krisztina