Tavaly, a 2021-es évi adóbevallások 2%-os felajánlásaiból 3 195,90 euró adomány érkezett. Köszönjük!
Ha neked is fontos a fiatal korosztály (bár lehet, hogy a cég vagy a munkahely, ahol dolgozol, közvetlenül nem a fiatalokkal foglalkozik), az adód 2%-ának felajánlásával idén is kifejezheted ezt.
Fontos számunkra, hogy tudjuk, kik állnak mögöttünk! Kérünk ezért, ha beleegyezel, hogy az adóhivatal megadja nekünk a neved és lakcímed, akkor az aláírásod feletti kis négyzetet ikszeld be:
Ha pedig szükséged lenne egy kis segítségre a szükséges papírokkal, időpontokkal kapcsolatosan, alább találsz egy kis összefoglalót.
Az adó 2% felajánlása pár lépésben:
Ezenkívül, ha ismersz másokat is (akár a munkahelyeden), akik szívesen ajánlanák fel adójuk 2%-át a Firesz – Duna Mentének, akkor kérjük, szólítsd meg őket is! Ehhez szívesen postázzuk is a számodra szórólapunkat magyar és/vagy szlovák nyelven:
Adó 3%-a
Ha az elmúlt évben legalább 40 órát önkénteskedtél, akkor akár az adód 3%-át is felajánlhatod nekünk. Nem kell mást tenned, csak kérj róla igazolást a szervezettől, amelynél önkénteskedtél. (Nem feltétel, hogy ez a Firesz legyen.)
A Firesz – Duna Mentétől április 20-ig (munkavállaló) ill. március 20-ig (természetes személy) lehet kérvényezni az igazolást: