firesz@firesz.sk

Ifjúsági istentisztelet Nr.I.

Időpont:
2016. febr. 28.

Helyszín:
Marcelházai református templom
Hlavná

Idén szeretettel hívunk Téged néhány vasárnapi istentiszteleti közösségbe, hogy közösen tudjuk Istent dicsérni, figyelni üzenetére és csendességben erőt meríteni. "Csak" el kell jönnöd!

Az első alkalomra a marcelházai református templomban került sor február utolsó vasárnapján, melyen az újonnan alakult pozsonyi zenei formáció vezette az dicsőítést. Az igehirdetés üzenete a Dániel könyvének első fejezetéből hangzott, mely egy "külföldi kényszer ösztöndíj" címet kaphatna. Hogy hogyan telt? Meséljenek a képek és pár személyes beszámoló! 🙂

Amint megérkeztünk, szeretetteljes fogadtatásban volt részünk. Számomra kedves és barátságos új arcok, másoknak viszont régi barátok és ismerősök. Az istentisztelet idejére összegyűltünk a Marcelházi Református templomban. Fiatalok és idősebbek is szép számban voltak jelen. Az istentiszteletet a már hagyományossá vált Firesz énekekkel indítottuk, az ifjúság és idősebbek egyaránt énekelték a vidám és szép éneket, viszont az istentisztelethez híven a zsoltárból is énekeltünk. Ami pedig külön nagyszerű hangulatot teremtet, hogy hangszerekkel kísérték az éneket. Az istentisztelet alatt kihirdetésre kerültek a soron következő Firesz által szervezett alkalmak, és amelyek a megvalósítása tervben van a közeljövőben. Az istentisztelet végeztével átvonultunk a paplak gyülekezeti termébe, ahol finom süteményekkel és teával láttak minket vendégül a Marcelházi gyülekezet tagjai. Számomra egy nagyon szép és jó nap volt. Személy szerint én először vettem részt egy Firesz eseményen, de nem bántam meg, hogy részt vettem rajta, mivel szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy egy nagyon szép és jó napot töltöttünk el együtt. Szeretném megköszönni a Farkasdi Református gyülekezet nevében a meghívást!
Tisztelettel Zsolti, Farkasd

Nem tartozom még az idősebb korosztályhoz, de felemelő érzés volt látni a sok lelkes fiatalt, szemükben a hovatartozás fényével, ajkukon az Isten dicsőítésével. Úgy érzem Isten sok áldást tud adni, ha kimozdulunk a megszokott helyünkről és visszük a jóhírt, adjuk magunkat arra, hogy Isten általunk is megdicsőíthesse Önmagát. Kelko Mária, Marcelháza

...és még pár bónusz sor az imasarokról:

A marcelházi ifi istentiszteleten szívet szorongató volt körülnézni... na nem a bánattól, hanem az Örömtől 🙂 Jó volt összenézni azokkal, akikkel valamikor az első tinitábort csináltuk, az első gimiifit, a sok tábort és egy napos alkalmakat stb... Nagyon élveztük őket:), és most sokan a párjukkal, gyermekeikkel jöttek. 
A közös élményeink, szolgálataink után mindenkit másfelé vitt az útja, sok helyen voltunk, sok közösségben is megfordultunk, ki is próbáltunk ezt-azt, és most úgy vagyunk itt, mint akik hazajöttek. 
Keressük azt az élményt, amit a Firesz alkalmak adtak nekünk, a feltöltődést, testvéri szeretetet, Isteni közelséget, biztonságot, lelki megújulást.
Én úgy éreztem ezekkel az érzésekkel néztünk össze...
És ott volt a másik oldal, a fiatalok, a nagyon fiatalok, akiket már én nem is ismerek,de ebben a közösségben összenézve tudom, hogy ők is azt keresik, amit mi átéltünk, és amin felnőttünk így lelki testvérek ismeretlenül is.
- Először most adjunk hálát imában azért, és azokért akik a Fireszben nőttek fel lelkileg, akiknek otthont adott, és most újra itt vannak. Adjunk hálát azért, hogy akkor is voltak, akik vezettek és akiknek fontos volt a Firesz.
- Másodszor imádkozzunk azért, hogy a mostani korszak lezárultával, újra adjon az Úr érte égő vezetőket, akik tudják folytatni az előttük levők munkáját, és viszik tovább az Úr zászlaját, hogy az Urat szomjazó fiatalok most is otthonra találjanak itt.
- Harmadszor pedig imádkozzunk azért, hogy megtaláljuk ebben a közösségben a helyünket tagjaként és szolgálóként is.
Hiszem, hogy az Úr előtt kedves a Firesz,  és fontos szerepet szán neki a tervében!
Áldott napokat mindenkinek! Acsay Balázs

Ifi IT 600

Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Loading Map....
Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle