firesz@firesz.sk

I. Imasátor előkészítő hétvége

Időpont:
2013. ápr. 12–14.

Helyszín:
Gyülekezeti imaház

Identitás, önazonosság – sokaknak van ezzel problémája, ez az idei Csillagpont témája. Gondolom Te is szeretnéd, ha az IMAsátor újra szolgálhatná Isten dicsőségét és a fiatalokat ahhoz segítené, hogy közelebb kerüljenek Istenhez. Nem a tökéleteseket keressük, hanem az elhívottakat. Azokat, akik nem magukra, hanem Istenre akarnak támaszkodni.

Kissé más lesz ez, mint eddig mert

  • Mellettünk lesz a MEGHALLGATLAK lelkigondozói szolgálat, ahova átirányíthatunk, odakísérhetünk mindenkit, aki tapasztalt, felkészült szakemberekkel szeretne beszélgetni
  • Szemben velünk pedig az Egyetemi Gyülekezet KONTRASZT kiállítása, ami olyan interaktív lesz gondolom, mint nekünk az IMAsátor fel- és levezető része.

Így mi az igazán fontosra koncentrálhatunk: hogy az emberekért imádkozhassunk, azaz imapárok leszünk.

Erre fogunk leginkább most mindkét IMAsátras előkészítő hétvégén készülni. Mert sokan vannak és vagyunk, akik el vannak valahol akadva, s a legtöbbször itt szokott lenni:

  • Megbocsátás
  • Teljesítményorientáltság
  • Kőszív
  • Belső fogadalmak
  • Keserűség

Ez lesz a téma, megoldásokkal. Ezért is jó, ha eljössz! Talán neked is jól jön egy kis segítség 🙂

Ebben a csapatban arról lesz szó, hogy Isten szeretetét közvetve vagy közvetlenül át tudjuk adni ima(sátor) formájában az ott jelenlévőknek. Szeretni kell tudni és hinni.

Szőlővesszők kerestetnek. Akik úgy szeretnének az emberekre nézni, ahogy az Úr néz rájuk. Ha nem tudod hogyan, de vágysz rá, akkor ez egy jó hely neked, mert az ÚR utáni vágyakozás a legfontosabb 😀

Két felkészítő hétvége vár rád:

2013. április 12–14. és 2013. június 7–9.

Az első felkészítő hétvégére itt jelentkezhetsz 2013. április 10-ig, éjfélig 🙂  :

https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dDhGY3VqWC1GTGtoM3I1eE5ZZE9STEE6MA

Szeretettel várlak:

Dobai Júlia, azaz Julcsi,

s a kérdéséket ide kérem: julia.dobai@gmail.com

Általános tudnivalók:

  • A pénteki vacsora batyubálos – amit hozol, azzal kínálhatod meg a körülötted ülőket! 🙂
  • A hétvége díja: 15 € (teljes időre)
  • Firesz tagoknak: 12 € (teljes időre)
  • Részidőre, ha jössz:
    • regisztrációs díj: 2 €
    • szállás: 3,- €/éjszaka
    • reggeli: 1,- €/nap
    • ebéd: 3,50 €/nap
    • vacsora: 2,- €/nap
Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Map Unavailable
Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle