firesz@firesz.sk

FI-LA – Fiú-lány hétvége

Időpont:
2012. szept. 14–16.

Helyszín:
Alistáli és nagymegyeri gyülekezeti ház

Mi is az a Fi-La? Fiú–lány találkozót jelent, ahol fiúk es lányok találkoznak, majd szétválnak, hogy tanuljanak. Nem egymásról, hanem saját magukról, hogy megtapasztaljanak olyat, amit csak nő tud női közegben és egy férfi csak férfiak közt.

A tábor mégis együtt kezdődött, egy közös játékkal, majd vendégséggel, melyet a fiúk készítettek a lányok számára. Az ismerkedés és a vacsora után a templomban Süll Tamás, PhD. előadását hallgattuk meg a férfi és női szerepkörökről családon belül és kívül, a Biblia tükrében. (Fiúk, lányok, van még mit tanulnunk...)

A következő napot egymás nélkül töltöttük. Előadónk Süll Kinga volt, aki megosztotta velünk élettapasztalatait és hasznos tanácsokkal látta el a hallgatóságot. Kértük és megadatott, hogy ez a nap valóban rólunk, lányokról, nőkről szóljon. Csacsogtak azok is, akik egyébként nem szoktak, kérdeztek a kicsit szégyenlősebbek is; beszéltünk arról is, amiről nehéz hangosan beszélni és persze kissé zavarba ejtő. Páran meséltek belső vívódásaikról, harcokról, amiket az életükben vívtak, vagy vívnak még mindig. Meséltek nekünk arról milyen az, ha Isten hív minket egy kalandra, de senkit nem vihetünk magunkkal. Rájöhettünk, hogy páran megjártuk már ugyanazt az utat, de ha problémáink nem is azonosak nagyon sokat tanulhatunk egymástól.

Napközben igazi nőies feladatunk volt a vacsorakészítés a fiúk számára. Vidám órák voltak ezek, mindenki igyekezett mindent a lehető legjobban csinálni, és ugyan volt pár baklövés, de a vacsora időben elkészült és a végére minden finomra sikeredett. Várva-várt pillanat volt, amikor a fiúk megérkeztek. Paintballharcban edzett fiúinkat feldíszített teremben, énekkel köszöntöttük. Az éhes társaság nyomban nekiesett a vacsorának és persze tele száj ide vagy oda egyre csak ömlött a szó mindenkiből. A fiúk számára azonban tartogattunk egy meglepetést, mégpedig 3 különböző táncot, amit ott rögtönözve tanult meg a társaság. A meglepetések sora itt nem ért véget, ugyanis ezután következett a desszert, 5 különféle édesség, ill. gyümölcssaláta. Fáradtan, tele gyomorral muszáj volt egy kicsit ülve megpihenni, ami pedig lehetőséget adott az este utolsó játékához. Csoportokat alkotva értékeltünk különböző helyzeteket fiú, lány szemszögből, ill. vegyes csoportokban. A játék célja megismerni a másik nem nézeteit, reakcióit, gondolkodását. A játék után nem sokkal a fiúktól búcsút vettünk, majd búcsút vettünk egymástól is a másnapi istentisztelet után. De úgy gondolom mindenki hazavitt egy kis élményt és egy kis tudást.

Tanulni mentem oda én is a kérdéseimmel és odavezettek. Gondoltam eljött az idő, most megtudok mindent. Hát nem tudtam, azonban olyat kaptam, ami sokkal fontosabb volt a válaszoknál. Egy közösséget, ami az első perctől befogadott. Őszinteséget, nyíltságot, es szeretetet, Isten kegyelmével.

Nagy Csilla

 

Egy további beszámolót olvashatsz a hétvégéről itt.

Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Map Unavailable
Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle