24 órás imalánc – 2014. február 2. – Lebegni

Időpont:
2014. február 2. 00.00, vas–2014. február 3. 00.00, hét


Térkép nem érhető el

Kedves barátaink,

“Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött” (1 Móz 1,1–2).

A teremtés egy soha véget nem érő folyamat.

  • Az ÚR mindig olyan közel van, hogy akármikor ránk tud lehelni, hogy életet adjon (belénk, tetteinkbe, gondolatainkba, érzéseinkbe) és számtalanszor meg is ígérte,hogy soha el nem hagy.
  • Felettünk lebeg (értsd ószövetségi értelemben ezt a szót), hogy ha baj van, akármikor alánkvágva a szárnyaira vegyen – mint ahogy a sas tanítja a kicsinyét repülni. A lebeg azt jelenti a szó eredeti értelmében – s ezt magyarul csak körülírni lehet – hogy szabadságot adva lebeg (nem pedig irányítóan), hozzád hajol, védelmezőn óv, feletted van, közel hozzád. A sas pedig úgy tanítja repülni a kicsinyét, hogy a megfelelő időben valami magas helyre viszi, ott elengedi avagy kilöki a sasfészekből a fiókát, mert tudja, hogy már megvan a képessége a repülésre. S míg a kicsi zuhan ill. csapdosva repülni tanulni igyekszik, ott “lebeg” mindig fölötte: ha gond lenne, pl. a fióka valamiért nem tud úgy repülni, ahogy kell, akkor úgymond alá vág, és a szárnyaira veszi, hogy felvigye a fészekbe, a biztonságba. Aztán megint eteti, s a kellő időben megint elviszi repülni tanulni.
  • Szól és ha ő szól, akkor az IGE az meg is valósul, mert nála a szó és a cselekedet egy. Rajtunk keresztül is tud és főként akar, csak ahhoz tisztának és őt keresőnek kell lennünk.

Ezt megélni, ezen elmélkedni hívlak most benneteket. Mert engem ez nagyon gazdaggá tett és még közelebb érzem most az Urat ezek után, hogy ezt így értem.

A téli táborért kérlek, hogy imádkozzunk, hogy együtt tudjunk lenni (az Úrral és egymással) a szó legnemesebb értelmében és azáltal is, hogy a fenti három dolog megnyilvánuljon az életünkben, az ottani viselkedésünkben: legyünk közel a lelki testvéreinkhez, „lebegjünk” felettük és szóljunk igaz és szent és építő szavakat. Szeressünk. A téli táborról több info és jelentkezési lehetőség itt: http://firesz.sk/programok/teli-tabor-2014/

A vizsgázókért meg ide lehetett és lehet feliratkozni : http://doodle.com/9q5hk7sx8sacmbm2 (hétfőn pl.Zsókára vár még megmérettetés)

Az ÚR mindig olyan közel van, hogy akármikor ránk tud lehelni, hogy életet adjon (belénk, tetteinkbe, gondolatainkba, érzéseinkbe) és számtalanszor meg is ígérte,hogy soha el nem hagy.

Az imaláncra itt lehet feliratkozni:
http://doodle.com/h7rv8yn34zrimsxv

És még ha szeretnétek, hogy felemelkedjen a lelketek – mert ilyennek lát az ÚR –, ezt olvassátok el: http://napsugarasparokiank.blogspot.sk/2014/01/mert-te-vagy.html

Az IMAsarok szolgálói nevében, szeretettel és imádsággal:

Julcsi, azaz
Esztergályos (Dobai) Júlia

3 perc: az élesztŐ végén elhangzott kérés alapján: szánjunk heti három percet az Ipolyságtól Nagykaposig húzódó területen élő emberekért. Mindazokra, akik szintén vágynak az élő Igére, élő közösségre, jóra vivő változásra maguk körül, nem csak pangásra és reménytelenségre. Azokra, akiknek az Úr szintén teljes életet szán, minden emberi nehézség, szociális és jogi helyzet ellenében. Legyen reménységük, hitük és szeretet, amely mindent legyőz.Tegyük ki a gyapjút, imádkozzunk két éven keresztül heti három percet ezért a területért, ezekért az embereket és nagy hittel várjuk, lessük, örüljünk, mit fog az Úr elindítani! Mert számára semmi sem lehetetlen!

Még senki nem szólt hozzá...