firesz@firesz.sk

2020. május 17. – A 10 PARANCSOLAT

Időpont:
2020. máj. 17.


A 10 PARANCSOLAT

Nekem senki NE parancsolgasson! Hallottad már valahol ezt a mondatot? Gyerek vagy tinikorodban már valószínűleg mondtál ilyet. Ugye?  Te szereted, ha valaki parancsolgat neked, esetleg valamit parancsba ad? Szerinted is parancsolat a 10 parancsolat?

A mai imaórán ezzel fogunk foglalkozni. A Bibliában erről így olvasunk: „Akkor mondta el ISTEN mindezeket az IGÉKET” (2 Mózes 20:1) Ezután a mondat után pedig következik az a 10 IGE – 10 KIJELENTÉS – 10 BIZTATÁS – 10 BÁTORÍTÁS melyet Isten nekünk adott a kőtáblákon.

Isten SZÖVETSÉGET kötött velünk. Választott gyermekei vagyunk, és arra kér minket, hogy az Ő rendje szerint éljünk. Ő egy olyan Isten, aki újrarendezi a hozzá való viszonyulásunkat és az egymással való kapcsolatunkat. Ebben segít nekünk a 10parancsolat, ami minket VÉD és egyben KÖTELEZ is, ha Isten gyermekeinek valljuk magunkat. Véd a bűntől! Számunkra Ő a bűnt sem azért MUTATJA meg nekünk, hogy MEGSZÉGYENÍTSEN vagy VÁDOLJON, hanem hogy MEGTISZTÍTSON! A Féltőn-szerető ISTENÜNK arra kér, hogy ne igazodjunk ehhez a világhoz (Rm12:2), és többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljük le testi életünk hátralévő idejét. (1 Péter 4:2)

Most csak az Ő hangjára figyelj ebben az IMAórában, ahogy OLVASOD és IMÁDKOZOL a 10 PARANCSOLAT segítségével.

  1. Parancsolat 2 Mózes 20:2-3

Isten itt nem beszél többes számban. Isten személyesen Téged szólít, hogy érthetően jelezze irántad való érdeklődését. Érzed ebben az első parancsolatban az irántad tanúsított szeretetét?

Most azért imádkozz, hogy a „VAGYOK, AKI VAGYOK” töltse meg szívedet csordultig, hogy ne legyen más istened Rajta kívül!

  1. Parancsolat 2 Mózes 20:4-6

Mit jelent számodra NEM LÁTNI AZT, akiben csak HINNI LEHET? Kinek a példáját KÖVETED? Kinek a KÉPMÁSÁRA élsz? Az eredeti szövegben a „megbüntetem” szó azt jelenti: meglátogatom, számontartom, számonkérem.

Most azért imádkozz, hogy ne terheljen téged olyan bűn, amiért TE – az elődeid vétkei miatt – nem tehetsz! Kérd Tőle, hogy az Ő JELENLÉTE számodra SZABADULÁST hozzon. Jézusban szabad vagy.

  1. Parancsolat 2 Mózes 20:7

Te szereted, ha néven szólítanak, ha kimondják a nevedet? Miért fontos ez számodra? Mit jelent ez neked? A „keresztény” szó nem a „kereszt”, hanem a „Krisztus” név származéka. Jézus nekünk adta az Ő nevét! … „és nincs üdvösség senki másban, mert nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” ApCsel 4:10-12

Most azért imádkozz, hogy ahol Isten neve elhangzik, ott Ő ÚR legyen! Azért, hogy hitelesen, tisztán és egyértelműen képviseljük őt ebben a világban.

  1. Parancsolat 2 Mózes 20:8-11

EGYÜTT LENNI az Úrral és egymással. ÖRÜLNI az Úrral és egymással. BESZÉLGETNI az Úrral és egymással. FIGYELNI az Úrra és egymásra.

Most azért imádkozz, hogy a hetedik nap meglásd, mit tesz Isten érted, hogy ezután újult erővel és jó kedvvel tudj munkálkodni hat napon át.

  1. Parancsolat 2 Mózes 20:12

Ez az ötödik parancsolat nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is szól. A szülő felelőssége, hogy túlmutat-e önmagán Istenre. És a gyermek felelőssége, hogy túllásson szülei erényein és gyarlóságain Istenre. Nagy felelősség ez mindkét rész számára. Kérdezzük meg önmagunktól, Atyánkká lett-e nekünk Jézusban Isten.

Most imádkozz azért, hogy a mennyei Atya akaratát képviseld a családodban, akár gyermek, akár szülő vagy! Megjelenjenek a Krisztusi tulajdonságok életedben!

  1. Parancsolat 2 Mózes 20:13

Szerinted mi mindennel lehet ölni? Csak fegyverrel? Vagy lehet szóval is? Úgy is lehet ölni, hogy éveken keresztül marjuk, rágjuk vagy gyilkoljuk egymást? Vagy egymásba fojtjuk a szót? Vagy például a tétlenség? Amikor nem teszünk annak érdekében semmit, hogy eljusson az evangélium másokhoz is? Ide tartozik a harag, a gyűlölet is?

Most imádkozz azért, hogy ne fojtsuk el a jót önmagunkban, szeretteinkben és a környezetünkben.

  1. Parancsolat 2 Mózes 20:14

A szónak a jelentése pedig: áruba bocsátani, eladni valamiért, házasságon kívül nemi életet élni. Ez a rövid, de sokatmondó mondat azt jelenti, hogy a másikat ne használni akard, hanem szeretni. Elhiszed-e, hogy Isten ezzel a parancsolattal jót akar neked? Megóvni a rossz döntések sorozatától? Ez csak akkor lehetséges, ha a sorozat legelején mersz Istenben bízni. Jézus legyen számunkra ebben a TÜKÖRKÉP.

Most imádkozz azért, hogy a házas életed ne váljon öncélúvá. Ha társat keresel, akkor merj Őbenne bízni.

  1. Parancsolat 2 Mózes 20:15

Az Isten azt akarja, hogy jussunk előre, törekedjünk többre – szellemiekben, anyagiakban, emberségben és minden másban, DE ne egymás kárára! Isten gyermekeiként tanuljuk meg, hogy mi az, ami ELÉG. Gondolkozz el azon, hogy mi lehet a gyökere a lopásnak. Jó hír, hogy a Krisztussal való közösség, és a tőle kapott sok-sok ajándék meg tudja szüntetni ezt az éhség vágyat.

Most imádkozz azért, hogy vissza tudj adni minden tárgyat, amit már régebben kölcsönkaptál, de még a polcodon van, és mindazért, amit mástól vettél el, és nem téged illet meg. Az lehet pl. idő, szeretet, odafigyelés vagy egy jó szó a betegágynál!

  1. Parancsolat 2 Mózes 20:16

A nyelv lehet éles borotva vagy kard. Milyen lehet még egy nyelv? Nézz bele Isten tükrébe, és tarts önvizsgálatot a saját nyelvedről. „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.” Efézus 4:25-29

Most imádkozz azért, hogy a nyelved is engedelmeskedjen Isten akaratának, hogy minden szót felelősségteljesen tudj kimondani, és a nyelveddel építs és ne rombolj.

  1.  Parancsolat 2 Mózes 20:17

Szerinted mi a kívánság gyökere? Mondjuk az összehasonlítgatás? Neki már van, nekem még nincs? Még, mi jut erről eszedbe? „Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” Jakab 1:14-15

Most imádkozz azért, hogy ami tisztátalan benned, attól tisztulj meg, és ami felesleges benned, attól válj meg, magától a bűn kívánságától is.

Jézus mondja

MARADJATOK ÉNBENNEM…MERT NÉLKüLEM SEMMIT SEM TUDTOK CSELEKEDNI.
János ev. 15:4-5

Hálásak vagyunk, hogy velünk tartottál ma este!

Kérjük Isten áldását Rád és a következő hetedre!

Nyugodalmas jó éjszakát!

Tisztelettel és szeretettel,
Palkó Farkas Judit és Attila

Szeretettel ajánlom figyelmedbe Cseri Kálmán könyvét – Tízparancsolat, amit a mai Imaórához is használtunk (ISBN 978-963-288-089-1).

Avatar

Imasarok

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle