2018. február 04. – Isten szól

Időpont:
2018. február 4. 21.00, vas


Térkép nem érhető el

Kedves Imaharcosok!

„Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját.” (János 10:1-4)

Mostanában sokat gondolkodok azon, hogy Isten milyen módon szól hozzánk. Egyrészt kicsit azért is, mert egy-egy bizonyságtétel, vagy hétköznapi beszélgetés során gyakran hangzik el a kérdés, hogy jó, de mégis, hogyan szól, hogyan kell azt elképzelni, mert szavakkal magyarázva kicsit érthetetlen, megfoghatatlan, néha talán hihetetlen is, hogy a hatalmas Isten, a mindenség Ura személyre szabottan szól, lehajol az emberhez, egyenként, úgy, hogy az érthető és aktuális legyen.

Másrészt azért is foglalkoztat, mert nagyon változatos, ahogyan Isten szól hozzám az utóbbi időben, és időnként elbizonytalanodok, hogy valóban Ő szól-e, nem én értem-e félre, nem magyarázok-e valamit bele akár az igébe, amit épp olvasok, akár a szokatlanabb történésekbe, vagy a meghallgatott prédikációkba, stb.

Aztán mindig arra jutok, hogy Ő tényleg ránk szabja a mondandóját. És addig szólongat, biztat, fedd, figyelmeztet, amíg meg nem látom, meg nem hallom, közel nem engedem a szívemhez, a lelkemhez és az eszemhez, amit nekem üzen. Arra tanít, hogy merjem elhinni, hogy néha különös dolgokon keresztül, váratlan fordulatok, nehézségek, veszteségek, vagy akár megérzések által “nyúl bele” az életembe, hogy vezessen, gyógyítson, figyelmeztessen, építsen. Arra is tanít, hogy merjek hinni. Merjem hinni azt, hogy ha Ő a helyére kerül az életemben, akkor bárhol a helyemen tudok lenni. Arra is tanít, hogy az elmulasztott – vagy annak vélt – lehetőségeken, rosszul belőtt irányokon túl is van Élet, hogy újjá tud építeni, hogy a “nyílt sebeket”, bár először jól kimossa (és ez bizony tud csípni, fájni, sajogni), de nem fertőződik el, és be is gyógyítja, hogy csak egy pici heg maradjon, ami az Ő végtelen kegyelmére emlékeztet.

Imádkozzunk ma azért, hogy
– Isten vezesse a gondolatainkat, adjuk át Neki őket teljesen
– meglátásainkat merjük és tudjuk szeretettel megosztani egymással, akár egymás életére vonatkozóan is
– megtanuljuk szeretettel fogadni a kritikákat, visszajelzéseket – a pozitívakat is!! (annak ellenére is, hogy úgy érezzük, hogy nem érdemeljük meg, vagy szégyenlősségünkben nem akarjuk elhinni, hogy vannak bennünk jó, hasznos tulajdonságok is)
– ne törjünk le, ha úgy érezzük, hogy visszafordíthatatlan mulasztások, helytelen döntések vannak a múltunkban, és azért, hogy mutassa meg Isten, hogy mit kezdhetünk ezek következményeivel, hogy áldássá válhassanak életünkben
– ha érezzük, hogy tennünk kell valamit valaki másért, (akár csak egy telefonhívásról is van szó), ne beszéljük le róla magunkat, és ne halogassuk!
– hogy tudjunk vigasztalni, és így “kihangosítani” a Pásztor hangját mások felé is

És egy házi feladat a végére 🙂
Az elkövetkezendő 3 napban hívj fel egy régi barátot, kollégát, elfeledett rokont, akivel régen beszéltél, és eszedbe jutott, vagy gondoltál rá mostanság!

Áldott csendességet!

Sz. E.

Még senki nem szólt hozzá...