2018. december 23. - Várni :: Fiatal Reformátusok Szövetsége

2018. december 23. – Várni

Időpont:
2018. december 23. 21.00, vas


Térkép nem érhető el

Sziasztok!

A következő történt velem:

Még ádvent negyedik hetében Nyitrán voltam, éppen a “zápočtový týždeň” jelölésű hetemet töltöttem itt.
Sok minden történik ilyenkor. Jó esetben megtudom, hogy még van egy biztos szemeszterem, amikor az oktatás nevében nem magánszemélyként kell fizetnem a biztosítást és ingyen vehetem igénybe államunk vasútját, rosszabb esetben már munka után nézek és a “work and travel” kulcsszavakkal lepem el barátunk a Google felületét.
A két véglet között ingadozva, hol erre, hol arra kalandoztak el a gondolataim, amikoris a kedves takarító nénink egy “VIGYÁZZ CSÚSZIK A LÉPCSŐ” felkiáltással zökkentett vissza a kőkemény valóságba kollégiumunk lépcsőfordulójában. Kedves. Jó reggelt!
Amint megértettem, mire próbál célozni a néni, mosolyogva egy “köszönöm, hogy szólni tetszett”-el suhantam el mellette, lehetőleg a legkevesebb ponton érintkezve lépcsőink felszínével. Már éppen kanyarodtam volna lejjebb, amikor a következőt hallom a hátam mögött: “Fiatalember, köszönöm, hogy megköszönte”. (Majd kedvesen kellemes ünnepeket kívánt, és viszont.)

Ő is várt azon a napon. Várt arra, hogy hazamehessen, elkezdhesse az otthoni teendőket, várt arra, hogy valaki megköszönje a munkáját, vagy ki tudja hány dologra várt éppen abban a pillanatban.

Nekünk már nem kell várnunk. Jézus a mi szívünkben már megszületett/megszülethet. Így nem csak a karácsonyunk, hanem az egész életünk fénnyel, szeretettel, hálával és Vele lehet telve.
Szóval ne tartsuk magunkban a “gyermeket”, a fényt és fejezzük ki szeretetünket, tiszteletünket, köszönetünket, hálánkat, elfogadásunkat azok felé, akik ezt “VÁRJÁK”.

“Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város.” (Máté 5,14)

Bence

Imakérés: Uram kérlek mutasd meg azokat az embereket körülöttem, akik VÁRNAK! EJJJJJJMEN! 😀

Még senki nem szólt hozzá...