firesz@firesz.sk

2016. október 16. - Ki vagyok én?

Időpont:
2016. okt. 16.


Kedves Imaharcosok!
Hetente egyszer tornázni járok. Aki vezeti a tornát, szintén hívő, mindenfélén átment már. Sokszor beszélgetünk is.
Most a Szeretet öt nyelve c. könyvről esett szó.
Azt mondta, hogy az embernek nem mástól, mondjuk a házastársától kéne elvárnia, hogy a szeretetnyelvén fog hozzá beszélni. Elsősorban Istentől kell a szeretetnyelven feltöltődnünk. És ha aztán más is így szól az bónusz, extra teljesítmény.
Nos emésztettem egy kicsit a hallottakat, de aztán este szoptatás közben megkérdeztem az URat, milyennek lát engem. Milyen vagyok valójában.
És amit mondott, abba belecsöndült a fülem és főként a lelkem.
Látni, érezni, hallani lehet ebből, hogy SZERET, h csak szépet és jót gondol felőlem.
Nem emlékszem, hogy valaha ezelőtt ez eszembe jutott volna / vagy lett volna bátorságom megkérdezni.
De a válasz most is ott rezonál a lelkemben, mert TUDOM; hogy IGAZ.
Hogy ez az IGAZSÁG RÓLAM, milyen vagyok valójában.
Lehet, hogy más ezt nem látja, vagy nem annyira, mert valami még el van rejtve, de Ő, a mi URUNK igen, mert Ő továbblát a látható dolgokon. És hát ugye Ő teremtett engem, mindannyiunkat.
Mióta ezt tudom, máshogyan állok a dolgokhoz, magamhoz, mások kritikájához. Más az alap.
Most lesz a munkatársi hétvége: milyen más lenne, ha addig mindenki megkérdezné az URat egyen egyenként: ki vagyok én? Milyennek látsz te engem? Milyennek teremtettél?
Úgyhogy hajrá! Biztos vagyok benne, hogy belecsendül a füled és főként a lelked is abba, amit hallani fogsz!
Szeretettel
Julcsi
Imakérés
Imádkozzunk a munkatársi hétvégéért! Bátorságért, utakért, ötletekért, az új vezetőségi tagokért! A szolgálat útjáért! Erzsébet
Avatar

Imasarok

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle