Időpont:
2015. márc. 29.
Általában otthon szoktam ebédelni a munkaszünetben, s ilyenkor bekapcsolom a TV-t. Ezen a héten egy beszélgetésre lettem figyelmes, ami arról szólt, hogy miért nem akarnak ma sokan gyermeket vállalni. Egy, a harmincas éveiben járó volt celeb azt mondta, ő azért nem akar gyermeket, mert úgy sem tudná neki megadni azt, amit a felső tízezer, ezért nem akarja frusztrálni, nem akarja, hogy megbélyegezzék, kinevessék, hogy hátrányos helyzetbe hozza. Egy értelmiségi írónő azt mondta, későn talált rá az igazira, elfutott felette az idő, majd így folytatta: egy elmélet szerint a harmadgenerációs holokauszt-túlélők tudattalanul is kerülik a szülői hivatást, mert a soá tapasztalata után nehezen tudnak remélni egy élhető életet a következő nemzedék számára. S talán, mint egy túlélő unokája, ő is ezért kerülte el tudattalanul az anyaságot. Lemondás és reménytelenség sütött a mondataikból.
Mindezt csak fokozta az esti (rém-)híradó: repülőszerencsétlenségről, erőszakról, lopásokról… Napi témánk az ukrajnai háború, a kárpátaljai testvérek nyomorúsága, de leginkább a muszlim országokban az Úr Jézus követéséért életükkel fizető vagy jobb esetben a hazájukból menekülő testvéreink szenvedései. Mindez rátett még egy lapáttal a déli reménytelenség dózisra.
A gyermekeimre, hittanosainkra gondoltam és sorjáztak a fejemben a kérdések: Hová tart ez a világ? Mibe nőnek bele a mai fiatalok? Milyen jövő vár ránk? Vajon nincs igaza azoknak, akik azt mondják: nem érdemes gyermeket vállalni… nem érdemes házasságot kötni… nem érdemes elköteleződni… tanulni… dolgozni… tervezni… szolgálni… áldozatot hozni… Ezért carpe diem=éljünk a mának… ha már úgy is minden bizonytalan, javíthatatlan, reménytelen… Vagy van más ellenszere is a reménytelenségnek?
Milyen jól, hogy mennyei Atyánk nem találta reménytelennek az emberiséget. Milyen jó, hogy jót tervezett népe felől, s nem kellett végleg fogságban maradnia Izraelnek.
Milyen jó, hogy úgy szerette a világot, hogy Fiát adta… (Jn 3,16) Milyen jó, hogy a feltámadott Jézus jelenlétét ígérte a küldetésében járó tanítványoknak: "…és íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig" (Mt 28, 20)!
Milyen jó, hogy Pál szerint a megpróbáltatások kitartást, kipróbáltságot és végül reménységet szülnek (Róma 5,3–4), ez a "reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által" (5v.)
Péter ezért biztatja hívőket: "Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet" (1 Pét 3, 15).
Mi látszik rajtunk: lemondás, reménytelenség vagy kitartás, kipróbáltság, reménység?
Most vasárnap azért imádkozzunk, hogy:
Áldott Úrnapját!
Árpád
Imakérés:
Imában gondoljunk az e hetekben államvizsgázókra, hogy Isten adjon sok bölcsességet és erőt a felkészüléshez és sikeres vizsgákhoz!
u.i.: 3 PERC az üldözött testvéreinkért!
