2015. június 14. – Farizeusi, vagy Krisztusi

Időpont:
2015. június 14. 21.00, vas


Térkép nem érhető el

Kedves Imaharcosok!

 
Vicces, hogy Isten hogyan képes (akár) az ateistákat is felhasználni a céljaira, esetleg sokszor pont az istentelen embert használja fel a saját dicsőségét hirdetni. Pont ezen gondolkodtam, amikor felkértek, hogy írjak imatémát. Végül mégsem erről fogok írni, mert tegnap egy másik felismerésre jutottam. Az egész roppant hétköznapi dolgon keresztül.

Egy külső szemlélő számára a portugál közlekedés egy nagy kusza káosz. Amióta itt vagyok, még nem volt alkalmam vezetni, de most az egyik kedves barátom meglátogatott, és hogy minél több helyre eljussunk, béreltünk autót, és ez egy kicsit más fénybe helyezte a dolgokat.

Nem, nem a sötétben fények nélkül (!!!) autózókról, vagy a kormot hányó autókról szeretnék írni, sokkal inkább a parkolásról. Úgy, mint sok hasonló országban, itt is sok az autó, és kevés a parkolóhely. Épp ezért mindenhova parkolnak, ahova csak lehet… néha útkereszteződések be/kijáratánál, de láttam már parkoló autót körforgalomban is. Ez persze sokszor azzal jár, hogy a forgalom kicsit megakad. Aztán megkérdeztem egy helyit, hogy hogy is van ez, miért nem büntetnek a rendőrök. Ekkor nagyon érdekes választ kaptam. “A rendőrök látják, hogy ide/oda/amoda nem lehet parkolni, viszont azt is tudják, hogy máshova nem tudod letenni az autót, mert nincsen elég hely.” Így aztán csak akkor büntetnek/vontatnak, ha valami nagy szabálytalanság történik. Ami még nagyon érdekes, hogy soha senkit sem láttam idegesnek lenni a volán mögött. Mindenki nagyon figyel a másikra, és nagyon előzékenyek, és elnézőek a kissé sutákkal is.
És a statisztikák is azt mutatják, hogy kevesebb ember veszti életét az utakon, mint pl Magyarországon, ráadásul a mutatók évek óta javulnak (2010-től több, mint 50%-ot).
 
Ez azért rendesen elgondolkodtatott!
A otthoni közlekedési szabályok, és az itteniek egymás mellé állítva számomra kísértetiesen hasonlítanak a Törvény farizeuis, és jézusi értelmezéséhez. 
 
Fariezusok szerint: “mi vagyunk a jók, a makulátlanok, és ha te törvényt sértettél, bűnhődj, de ha lehet minél tovább. Nincs apelláta.
Jézus mukamódszere kicsit más: jó az Isten, és ha törvényt sértettél, de megbánod, Ő magára vállalja, mert kész megbocsátani, hiszen jól tudja, hogy senki sem képes mindig jó “parkolót találni az életének.”
 
IMATÉMA:
Ma egy mély önvizsgálatra szeretnélek meghívni.
Póbálj meg válaszolni a kérdésre, hogy: 
Hogyan viszonyulsz
– házastársadhoz
– gyermekedhez
– szülődhöz
– szomszédodhoz
– kollégádhoz
– főnöködhöz
– beosztottadhoz
– egy idegenhez
– a drogosokhoz
– homoszexuálisokhoz
– a romákhoz
– a politikusokhoz
– stb-stb-stb?
 
(Könnyen) ítélkezel mások felett? Farizeus vagy, vagy Jézus tanítványa??
 
Adjunk hálát Istennek a kegyelem csodájáért, hogy megváltott minket, és a változásokért, amiket véghezvitt bennünk, és imádkozzunk teljes belső átalakulásért, azért, hogy ne csak a hit hallgatói, de tényleg cselekvői legyünk!! 😉
 
Sz. Andris
 
u.i.: az itteni közlekedési szokásokat, és íratlan szabályokat persze nem lehet átültetni a közép-európai kultúrába, mert az eredmény katasztrófális lenne.. 
u.i.2. 3 PERC és egy ehhez kapcsolódó felhívás:

Gyújts egy gyertyát!”

(Séta a keresztény üldözöttekért)

2015. június 16. 20 óra

Kálvin tér, Budapest

Megrendült lélekkel tapasztaljuk világszerte a keresztények üldözésének rohamos terjedését. Ez alól egy kontinens sem kivétel. Szükséges tehát, hogy ezt magunkban tudatosítsuk, és tegyünk is ellene. Mi ezt csak békés eszközökkel és a kiengesztelődést szolgálva tehetjük. Ezért határozták el szervezeteink (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre), hogy gyertyás sétával hívják föl a társadalom figyelmét az ügyre, mely mindenkit érint.

Szeretettel hívjuk az eseményre azokat a jóakaratú embertársainkat, akik csatlakozni kívánnak hozzánk.

2015. június 16-án, kedden este 20 órakor indulunk egy szál fehér gyertyával a kezünkben a Kálvin téri református templom elől, majd érintve a Deák téri evangélikus gyülekezetet a Szent István Bazilikához érkezünk. Mindhárom helyszínen imádság hangzik el Szabó István református, Gáncs Péter evangélikus és Snell György római katolikus püspök vezetésével.

Tisztelettel kérjük, hogy a politikamentes rendezvényre semmilyen zászlót, jelvényt vagy táblát ne hozzanak!

Csatlakozási, részvételi szándékukat az mpee@mpee.hu e-mail címen jelezhetik.

Még senki nem szólt hozzá...