2014. június 1. – Közösségek

Időpont:
2014. június 1. 21.00, vas


Térkép nem érhető el

Sziasztok!
A héten volt alkalom szolgálatra. Nem minden hét ilyen, máskor ideje van a feltöltődésnek, elcsendesedésnek. Az egyik csoportban, Madaron, a Kicsi szívben (egészségükben korlátozottak között) ez a kis történet hangzott el.

Volt két testvér, akik egymás szomszédságában éltek. Egy nap valamin nagyon csúnyán összevesztek, és az egyikük megkért egy kőművest, hogy építsen egy falat a földjük határába, az árokpartra, hogy ne is lássa a testvére házát, családját.. napok teltek el, s mire leellenőrizte a munkát, látta, a kőműves fal helyett hidat épített… A két testvér megszégyenült, és kibékült.

“Hitre tanítani csak tettekkel lehet.” (Lev Tolsztoj)
Két nap múlva elmentünk egy cigány közösségbe, ahol fel tudtuk használni ezt a történetet. Tanultunk tőlük, s tanítottak, hogy hasonló a helyzetünk, van közös bennünk, hogy tudunk egymásnak segíteni, ha beszélgetünk, ha próbálunk kicsit leadni magunkból és átvenni a másikból.
Kellenek ezek a kis közösségek.

Imádkozzunk:

  • a legkisebb szeretetközösségért, az Úrral való kapcsolatért, hogy az imádságos élet ne merüljön ki sablonos, monoton mormolásból, hanem élő, állandó kapocs legyen
  • a nagyobb közösségért, a családokért, a házasságokért, hogy az egymás terhének hordozása édes teher legyen, ne kiábrándító, belefásult, kényszer. Hogy a társ tényleg társ legyen, egy életre.
  • a kis csoportokért, akik egy egy közösség, gyülekezet, ember erőt adó forrása, felemelő, “töltőállomása”, egyházunk mozgatórugója, s hogy a Szentlélek segítse és megtartsa ezeket. Hogy tanuljunk és tudjunk békességszerzők lenni, meglátni a haragot, indulatot, és lehessünk falépítők helyett hídépítők, a Krisztus keresztjének árnyékában.
  • kérlek, imádkozzunk még az Úr asztalához először járulókért, a frissen konfirmáltakért, hogy az a kis közösség, az a 2 éves együttlét ne szakadjon el, összekötőkapocs legyen, s maradjanak meg a gyülekezetben a fiatalok.
  • 3 perc

Áldott Úrnapot!
Zsuzska

Még senki nem szólt hozzá...