firesz@firesz.sk

2013. október 13. – Megalkuvás nélkül

Időpont:
2013. okt. 13.


"Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amit ő szokott inni" (Dániel könyve 1,8).
Dánielnek a saját kora egyik legnagyobb kitüntetésében volt része. Az ókori világ egyik legnagyobb és legfélelmetesebb uralkodójának udvarában élt, sőt olyan jutalomban részesült barátaival együtt, hogy a király bőséges asztaláról ehettek. Képzeljük csak el micsoda látványt nyújthatott a bőségesen megterített királyi asztal: ételritkaságok a legdrágább fűszerekkel ízesítve, pazar dekoráció, fényűző étkészlet és professzionális kiszolgálás várt napról napra Dánielre és barátaira. És Dániel elhatározta, hogy nem eszik és nem iszik a király asztaláról, mert nem kíván behódolni az idegen hatásoknak és annak az asszimilációnak, ami a király udvarára jellemző volt. A parancsok ellenére is megtagadták azokat a hatásokat, amelyek hitbeli és vallási vonatkozásban is behódolásra kötelezték őket. Nem kötöttek kompromisszumot és ellenálltak az udvari előírásoknak, mert elutasítottak minden olyan dolgot, ami tisztátalannak minősül az Úr előtt.
Lenyűgöző az engedelmességük és kitartásuk, de legfőképpen az elkötelezettségük az Úr szava iránt. Vajon mennyire jellemző ez ránk nézve a mai korban? Az e világi fejedelem hány alkalommal készít nekünk csábító lakomákat, terülj-terülj asztalkákat és felkínálja nekünk a földi gyönyörök egész tárházát, csakhogy asszimiláljon bennünket és behódolásra kényszerítsen. Vajon készek vagyunk-e - Dánielékhez hasonlóan - teljes mértékben elkötelezni magunkat az Úr mellett és kompromisszumok nélkül (az "ááá, ez még belefér" legyintéssel) elutasítani a Sátán kísértéseit? Vajon engedelmeskedünk és eleget teszünk az Úr szavának?
Sajnos rám semmiképpen sem jellemző ez a dánieli határozottság. Imádkozzunk tehát azért, hogy tudjuk alkuk nélkül követni az Úr szavát és Dániel magatartását példaként elénk állítani, aki "eltökélé az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral" (Károli fordítás). Óvakodjunk a bűn fertőzésétől!

Szeretettel, Száraz Anita

Avatar

Imasarok

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle