firesz@firesz.sk

2013. december 8. – Barátság

Időpont:
2013. dec. 8.


Kedves imatársak!

"Minden időben szeret, aki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére" (Péld 17,17).

A sok-sok téma közül, amiért úgy gondolom, hogy jó lenne, ha többen imádkoznánk, azt választottam ki, ami az elsők között jutott eszembe, nem hagyott nyugodni, és formálódott bennem. Ez a BARÁTSÁG.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én sokszor hajlamos vagyok a mindennapi teendők, a saját gondjaim vagy éppen a túlságosan jól alakuló napjaim közt elfeledkezni a barátaimról vagy csak egyszerűen túl kevés figyelmet, időt fordítani rájuk, imádkozni és hálát adni értük. Pedig ugye hát, sok mindent köszönhetünk a barátainknak és nem lenne jó, ha akkor jönnénk rá, hogy megfeledkeztünk róluk, mikor már késő. És persze nem csak azért, mert a barátok hasznosak, hanem alapvetően azért, mert nélkülük elég nehezen boldogul bárki is; ami pedig azért van, mert szeretetre és a vele járó dolgokra mindenkinek szüksége van - amit pedig a barátok egy igen különleges (és szerintem pótolhatatlan) formában nyújtanak. 🙂  Nem beszélve arról, amit talán elsőnek kellett volna írnom, hogy nagyon nem szép dolog cserbenhagyni, elhagyni, elfelejteni a barátokat...
Persze azt se feledjük el, hogy "Az ember, akinek sok barátja van, széttöretik; de van barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél" (Péld 18,24). Ez nem tűnhet túl fontosnak, de én azt tapasztalom, hogy aki sok mindenkivel próbál barátságot fenntartani, gyakran senkivel sem tud igazán jó barátságot fenntartani...
Még néhány ige elmélkedésre/imádkozáshoz:
"Ki-ki társát segíti, és barátjának ezt mondja: Légy erős!" (Ézs 41,6)
"Mint a kenet és jó illat megvidámítja a szívet: úgy az ő barátjának édes szavai is, melyek lelke tanácsából valók. A te barátodat, és a te atyádnak barátját el ne hagyd,..." (Péld 27,9–10)
"Miképpen egyik vassal a másikat élesítik, akképpen az ember élesíti az ő barátjának orcáját" (Péld 27,17).

Ráadásba egy jó tanács, amit minden barátunknak adhatunk:
"Szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki jót cselekszik, az Istentől van; aki pedig rosszat cselekszik, nem látta az Istent" (3Jn 1,11).

Végül pedig egy jókívánság minden imádkozónak:
"Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek" (3Jn 1,2).

Remélem,hogy mindenkinek áldott lesz az az idő, amit a barátságokért tartott imádkozással fog tölteni!

Isten áldjon Titeket!
Sok szeretettel,

P. Flóra

u.i.: 3 PERC!

Avatar

Imasarok

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle