1. Hogyan böjtöljünk?

Kedves barátaink,

többen is kérdeztétek, hogyan böjtöljetek. Úgy tűnik a böjt eléggé kiveszett keresztyén gyakorlatunkból és kultúránkból, ezért fontosnak tartom röviden összefoglalni az alapelveit.

A böjt az ételtől való szándékos tartózkodást jelenti, melynek szellemi célja van. A böjt lényege nem a megvonás, hanem a megüresedés. A biblia többféle böjtöt említ. Vannak rövidebb és hosszabb, könnyebb és megerőltetőbb, egyéni és közösségi böjtök is.

Az egy napos böjtnél én azt ajánlom, hogy csak kenyeret együnk és vizet igyunk. Nem annyi kenyeret, hogy jól lakjál – hanem csak pár szeletet, azt is jól megrágva és – főleg nyáron – sok vizet kell inni.

A böjt imádság nélkül fogyókúra. Az imádság böjt nélkül pedig működik – de a Biblia szerint vannak dolgok, amik csak imádsággal ÉS böjtöléssel együttesen működnek (Mt 17,21).

Azon a napon, amit vállaltál próbálj különlegesen nyitott lenni az ÚR vezetésére, tölts az átlagosnál több időt az Úrral. Ilyenkor általában fogékonyabbak vagyunk, érzékenyebbek is. Jól teszed, ha a megszokottnál több időt töltesz az Úrral – pláne este. Jól teszed, ha napközben többször röviden időt szakítasz az imádságra. Ilyenkor olyan más, bensőségesebb tud az ima lenni.

Lehet, hogy a nap folyamán sürgető belső késztetést fogsz érezni valami szokatlan, de szeretetet nagyon kifejező dolog megvalósítására. (pl. egyszer, amikor böjtöltem, a sürgető belső hangra hallgatva leültem beszélgetni az egyik nem túl barátságos természetű kolléganőmmel, és hogy-hogy nem pont arra terelődött a szó, hogy ő hogyan látja a magát, ill. van-e Isten. Mint ahogy kiderült, pont aznap volt a születésnapja, amikor senki sem gratulált még neki és nagyon vágyott egy meleg emberi szóra. Évekkel később is emlékszik erre a beszélgetésre. Én is.)

Jellemezze a napodat az, hogy nem a saját erődből élsz, hanem a Lélek győzedelmeskedik a Test felett. „Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. … A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint.”(Gal 5,16-17, 22-25)

A rendszeres böjtnek igen pozitív hatása van az életünkre: megtanuljuk jobban kordában tartani a testünket, a kívánságainkat. Érzékenységre és önuralomra nevel, meg hálára. Ha jónak tartod, ez alatt a 40 nap alatt többször is feliratkozhatsz 1-1 napos böjtre.

Amennyiben cukorbeteg vagy más krónikus betegségben szenvedsz, beszéld meg az orvosoddal a dolgot.

Itt lehet regisztrálni: http://www.doodle.com/epitmneabu3672td (elég odaírni a nevedet meg honnan vagy).  Egyúttal feliratkozhatsz a heti egyszeri hírlevélre: imasarok@firesz.sk. A hírlevélben az aktuális szervezési örömökről és problémákról lesz szó, valamint arról, mit tanít nekünk a Biblia a böjtről.

Az imasarok csapata nevében: Dobai Júlia

Még senki nem szólt hozzá...