firesz@firesz.sk

A lehetetlent nem ismerve

2019. június 26., szerda

fix

Olvasási idő: kevesebb mint 14 perc

Miért fontos az elengedés? Miben segít egy mentor? Milyen kondícióban van a 25 éves Firesz? Miért nehéz az ifjúsági szolgálat? 20 év múlva milyen lesz az egyház? Kiss Miklóst, a Firesz országos elnökét szolgálati helyén, az örösi parókián kerestük fel. Az elnök kemény kérdéseket is kapott, de állta a sarat, és védjegyéhez méltó mosolygós interjút adott a Kálvinista Szemlének. De mindenekelőtt a napi igével fogadott.

 

Úgy figyelem egyes újságíróknál, hogy kedves provokációval kell nyitni az interjút. Megpróbálom. Miklós, miért mosolyogsz már megint? Ezt tanultad, vagy mindig is mosolygós voltál?

Szerintem örülök az embereknek. Szeretek beszélgetni, főleg ha barátokkal, testvérekkel tehetem. Valószínűleg ez ül ki az arcomra ilyenkor.

 

Ennek van köze a hitedhez?

Ha visszagondolok a gimis éveimre, megtérésem kezdetére: sokkal zárkózottabb voltam. Elég volt nekem a magam kis világa, főleg a sport és a focipálya, ott jól megvoltam. Aztán az Úristen kinyitott. És ezt a nyitottságot azóta is tanulom. Figyelem az Úr Jézust, hogyan mozgott a kapcsolataiban, amikor itt járt köztünk.

 

Ha már hitben való változásról beszélünk, hogyan látod magadat a szolgálatban? Hogyan formált az Úr a gyülekezeti tapasztalatokon keresztül?

Az egyik legfontosabb, amit elkezdtem tanulni, az elengedés. Az Úristentől látást, vezetést kértem, hogy milyen irányba haladjunk az örösi gyülekezettel. Aztán azt, hogy én, Kiss Miklós miért vagyok itt? Nekem mint Krisztus által formált személynek, mi a feladatom a közösségben? Mostanában az válik egyre fontosabbá, hogy miként tudnánk mint hitben élő közösség az evangéliummal áthatni a környezetet, amelyben élünk. Kezdetben igyekeztem rendezni a sorokat, felosztani a gyülekezeti feladatokat, hogy szervezetként legyen egy jó struktúránk. Ma már fontosabb, hogy gyülekezetünk eszköz legyen Isten kezében.

 

Hogyan álltok ezzel?

Egy ifjúsági munkában szolgáló lelkész humorosnak szánt szavait idézem: a helyzet kétségbeejtő, de nem reménytelen. Látjuk emberi korlátainkat, gyengeségeinket. A kétségeimmel azonban mindig oda jutok, hogy ez nem emberi. A szolgálatunk nem a mi munkánk, az egyház nem a mi cégünk, nem a mi projektünk. Ez az egész az Úrtól van, a saját részünket sem nekünk, egyedül kell hordoznunk, nyugodtan elengedhetjük.

 

Úgy tudom, hogy ebben az esztendőben van külső, testvéri segítséged a szolgálatban.

Két évvel ezelőtt részt vettem egy mentorképzésen, ott egy intenzív műhelymunkán keresztül megismertem a szupervíziót. Szerettem volna, hogy legyen ennek valami folytatása. Két év után jutottam oda, hogy jó lenne megnézni egy külső szakember szemével, hogy hol tartok, hogyan lehetne még jobban, hatékonyabban végezni a szolgálatot. A Barnabás csoport egyik tagja lett a mentorom. Témák mentén haladunk, ő megpróbál kérdésekkel segíteni, rávezetni a saját válaszaimra, és persze külső szemléletet is adni. Nagyon hasznosnak vélem. Ugyanis mi, lelkészek eléggé zárt közegben mozgunk: egyházi emberekkel vagyunk leginkább kapcsolatban, vagy a faluban mindig ugyanazokkal az emberekkel vagyunk körülvéve. Ezért ugyanazt látjuk, és egy idő után mindent ugyanúgy látunk, ami fárasztóvá válhat. A szupervízió felfrissít. Hálás vagyok a mentoromért.

 

A Fiatal Reformátusok Szövetsége élén a második elnöki ciklusod derekán jársz. Kérlek, mesélj a kezdetekről, hogy kerültél a Fireszbe?

Hát a szerelem... A feleségem révén… Akkor még ismerkedtünk. Ő hívott el egy nyári Firesz-táborba segíteni. Ez  19 éve volt már, és benne ragadtam a sűrűjében. Eleinte egyszerű segítő voltam, aztán a csoportvezetésbe is bekapcsolódtam, és most ott tartok, hogy a Firesz értékeit valahogy továbbadjuk a fiatalabbaknak. Talán azt tartom a legfontosabbnak, hogy szervezetünk lehetőséget biztosít a fiatalok számára kipróbálni magukat a szolgálatban. Ez a gyülekezetekben is adott, de ott sok esetben magasabbak az elvárások. Az idősebb generáció nem érti, hogy a fiataloknak miért nem természetes, ami nekik az volt. Elfelejtjük, hogy mennyi minden megváltozott: a társadalmi, családi háttér. Lehetnénk türelmesebbek, elfogadóbbak. A Fireszben pedig próbálkozhatnak, bontogathatják a szárnyaikat, és közben a kerítésen belül vannak, mert mi nem egy egyházon kívüli szervezet vagyunk. Azt tanítjuk a fiataloknak, hogy a gyülekezet az otthonod, ott van vagy ott lesz a szolgálatod.

 

Tavaly volt 25 éves a Firesz. A számok ránk erőltetnek bizonyos érzéseket. Tapasztaltál fordulópontot?

Mintha érkezett volna elvárás, hogy ezt az évfordulót komolyan kell venni. Ami jogos, de engem általában a számok nem hatnak meg. Lehet, hogy azért, mert matek szakos a feleségem. A 25 év az örökkévalóság szempontjából nem egy nagy dolog, azonban egy ember vagy szervezet életében nem kevés. Bőven elég arra, hogy sok-sok áldást megéljenek azok, akik benne vannak. Bőven elég arra, hogy rengeteg tapasztalatot szerezzenek. Bőven elég arra, hogy a már feltett és megválaszolt kérdések újra előjöjjenek.

 

Miért jó, hogy van az egyházunkban a Firesz? A Kárpát-medencei egyháztestekben is egy ifjúsági szervezet van?

Sok helyen több ifjúsági szervezet van, és megférnek egymás mellett. Fontosabb azonban, hogy van köztünk kapcsolat. A budapesti zsinati ifjúsági iroda adja ennek a hátterét. De hogy az első kérdésre is válaszoljak: egyházunknak a Firesz a hivatalos ifjúsági szervezete. És azért jó, hogy vagyunk, mert többletet jelentünk. Amikor megnézünk egy egyházszervezetet, abban minden szolgáló csoport, amely Isten által vezetve, lelkesen végzi a szolgálatát, többletet jelent. Egy egyszerű példával élve. Más egy olyan presbitert szolgálatba állítani, aki a gyermekmunkában találkozott már az evangéliummal, aztán tinédzserként bekapcsolódott a szolgálatba és elkezdett másokkal foglalkozni. Más, mint olyat megszólítani, aki soha sehol nem próbálta ki magát.

 

És mi a Firesz tényleges szolgálata? Mi látható ebből?

A felvidéki gyermekek és fiatalok között végzünk evangelizációs szolgálatot anyanyelvünkön. Évekkel ezelőtt több alkalmunk volt. Jelenleg – úgy látom – a kevesebb több. A fiatalok életében különösen sok az  elfoglaltság, nagy a leterheltség. Egyébként alkalmakat, találkozásokat, táborokat szervezünk, figyelünk a munkatársak képzésére és felkészítésére, fontos  számunkra a csapatépítés. A Fireszhez tartozik a KOEN munkacsoport, amely a gyülekezeti gyermektáborok anyagát készíti, a Fireszke munkacsoport és a Cantate Domino kórus. Ha valaki hallott már az imasátorról, az is a Firesz szolgálata.

 

Milyen kondícióban látod jelenleg a szövetséget?

Jó, hogy ezt a kifejezést használod. A 25 éves évforduló kapcsán – hivatalos megnevezésünkből – ez a szó lett a hangsúlyos számomra: szövetség vagyunk. Szövetségünk van Istennel, amit ő kezdeményezett, amibe ő hívott és ő állított bele. Ugyanakkor szövetségben vagyunk egymással országos szinten. A távolságok földrajzilag elég nagyok, de tudunk úgy találkozni félévente, évente és kétévente az ÉlesztŐ-n, hogy átéljük a szövetség mindkét oldalát. Tudunk egymásra gondolni, nincsenek közöttünk falak, látjuk és nyomon kísérjük egymás szolgálatát, imádkozunk egymásért és látogatjuk egymást.

 

Mik most a legnagyobb örömök és kihívások a szervezetben? Kérlek, a közelebbi célokról is szólj néhány szóban!

Azt harcoljuk most, hogy megtaláljuk szolgálatunk fókuszát. Tudom, hogy jó volna egy egységes ív az ovisoktól a fiatal felnőttekig, befogni a teljes spektrumot. Egymásra épülő képzésekkel. Ez egy nagy álom. Merhetek-e erről többet mondani? Még messze vagyunk tőle. Visszatérve szolgálatunk fókuszára: az biztos, hogy a gyermekmunka hangsúlyos. Látjuk a családi helyzeteket. Mozaikcsaládok, két hetezők, válások, nagyon sok nehézség van. Csoda, ha egy gyerek élete örömhírrel van átitatva, és tudja, hogy lehet Krisztusba kapaszkodni. A másik célcsoportunk a tini korosztály. Ez egy kritikus időszak. Sok meghatározó döntés születik ekkor a fiatalok életében: tanulmányok, hivatás, párkapcsolat, közösség. Szeretnénk ebben egyre több segítséget nyújtani nekik.

 

Örömök, konkrét célok..?

Nézd, nekem a Firesz a lelki otthonom, közösségem. Ahol a másiknak is az a fontos, ami nekem. Ahol a másik is elhívott, megszólított. Ahol kölcsönösen megfáradunk, de ekkor is számíthatok a másikra, és furcsa mód neki is rám van szüksége, az én támogatásomra. Enélkül nem lehet élni. Ez igazi öröm. A célokról pedig… A mostani ciklusban új dolgokat nem kezdünk el. Szeretnénk erősíteni az átjárást a területi egységek (Duna Mente, Gömör, Abaúj-Zemplén) és a munkacsoportok között. Részt fogunk venni egymás alkalmain, de más ifjúsági szervezetekkel is tervezünk közös munkát. Folytatjuk a szolgáló munkatársak képzését akár külsősök bevonásával is. Fontos, hogy a belső és külső kommunikációt erősítsük, szeretnénk meghaladni a minket elválasztó földrajzi távolságot.

 

Személyes beszélgetésben említetted, hogy van most egy nagy ajándékod. Az Agapé Rimaszombatban és Királyhelmecen. Mit kell tudni ezekről a találkozókról?

Látszik, hogy ezek imádságban elkért alkalmak. Lényegüket tekintve ifjúsági délutánokról van szó, amelyek a gimnáziumokhoz kötődnek. A tervek szerint havonta tartják. Az Agapét olyan fiatalok szervezik, akik a gyermek és ifjúsági szolgálatban munkatársaink. Lelkesek, ötletesek, kreatívak. Nagy áldásként élem meg, hogy imádságban szolgálnak. Tehát nem keresztény aktivizmusról van szó, aminek az a lényege, hogy csináljunk valamit. Nem attól élő az egyház, ha sok minden történik. A mai fiataloknak – bár sokan kritizálják őket – igényük van az élő, személyes, őszinte kapcsolatokra. Ezt adja az Agapé. Az imádságot azért is hangsúlyozom újra, mert tapasztaltam már olyat, hogy túl nagy lendülettel, sokat felvállalva mentünk neki a szolgálatnak, de kifulladt, elveszett a lelkesedés. Csak az imádság lendít ezen át.

 

Egy egyházban vagyunk, ismerjük egymást, tehát kritizáljuk is egymást: néhányan azt mondják, hogy a Fireszre jellemző egyfajta bezárkózás. Mit gondolsz erről?

Ez folyamatosan változik. Az ifjúsági szervezetek természetüknél fogva mozgásban vannak. Ha kialakul egy összetartó, egymáshoz kötődő kisebb közösség, nagy az esélye, hogy zárt körré váljon. A bizalom, az ismertség, a lelki komfort miatt is. Ha valaki észlelt volna ilyet, elmondhatom: sosem volt célunk, hogy zárt körű rendezvényeink legyenek. Sőt, az a szándékunk, hogy minél többek számára nyitottak legyenek alkalmaink.

 

És van olyan kritika, amelyet jogosnak érzel a Firesszel szemben? 

Hú… No jó... Vannak csoportok, akiken azt érzem, hogy nagyon szeretik az egyházukat, miközben látják a gyengeségeit. Nem is szakadékot, de sáncot a gyülekezet templomos tagjai és a felnövekvő nemzedék között. Vannak fiatalok, akik szeretnének átvergődni a sáncon, de mintha nem mindig engednék. Aztán olyan helyzetet is érzékelek, amelyben a gyülekezet hagyományos rétege szeretne nyitni, de a fiatalok csoportja zárkózik el. Azt a formát, ahogy szeretnék megélni a hitüket, a gyülekezetben nem találják, ezért máshol keresik. Ha megfogalmazódhat kritika, akkor talán ez: a fiatalok miért nem a gyülekezetben élik meg a hitüket mindenestől, miért kell egy egyházpótló szervezet? De a kritikusoknak is belátóbbnak kellene lenniük. Jobban kellene ismerni a fiatalságot. Kölcsönös elfogadásra volna szükség: hogyha másképp éled meg a hitedet, másra van igényed, az nem jelenti azt, hogy nem vagy közénk való. Ebben még lehetne növekednünk – fiataloknak,  idősebbeknek. A görcsöket Krisztusban tudjuk feloldani, hiszen ugyanaz a Megváltó halt meg értünk.

 

Miként éled meg, hogy a személyiséged, a hited sok embernek fontos? Sokakra vagy jó hatással, miközben nem vagy egy lánglelkű alkat.

Sokáig nem tudatosítottam, hogy ez bárkinek is számít. Hogy vannak, akik ezt így látják. Nagy a felelősség. Néha el is szomorodom, hogy nem tudok kellőképpen odafigyelni azokra, akik a közösségem, akikért felelek lelkészként és ifjúsági munkásként. Azt küzdöm, hogy a gyülekezeti szolgálatok, az egyházmegyei feladatok mellett legyen idő és lehetőség a kapcsolatokat megélni, és ne azt mutassa a szolgálatom, hogy ha jön a feladat, akkor szükségem van rád, egyébként meg nem, csak csináld meg azt, amit kérek.

 

Térjünk végezetül a gyülekezetben levő ifjúsági szolgálatra. A gyülekezetek azt tapasztalják, hogy a konfirmált fiatalokat elvesztik. Sok fiatalt veszítünk különböző, akár természetes okokból. Hogy látod ezt?

Ez van. Az ifjúsági munkában meg kellett tanulnom, hogy van egy erős fluktuáció, mozgás. Az nem úgy van, hogy amennyi fiatal betér, annyi bent is marad. Hanem van egy életkor, nem feltétlenül a konfirmáció ideje, inkább a felsőfokú tanulmányok kezdete, amikor kiszakad a fiatal a megszokott közegéből.

 

Változnak a generációk, bár ezt mindig elmondták. Szerinted ma összetettebb ez a szolgálati terület, mint régen? Mi a tanácsod az ifjúsági szolgálatra?

Szerintem nagyon sok jó példa van az egyházunkban. Rendhagyó alkalmak, zenés istentiszteletek, közösségi programok. Firesz nélkül, szervezet nélkül is sok gyermek és ifjúsági alkalom valósul meg. De nem is a program a lényeg, hanem az, hogy egy közösség nyitott legyen és akarjon valamit kezdeni a rábízott gyerekekkel, fiatalokkal. Az viszont tény, hogy nehéz elérni ezt a generációt és még nehezebb szinten tartani az érdeklődésüket. Rengeteg inger éri őket. Egy-két alkalomra még lelkesedni is tudnak, és elmondják, milyen jó volt, de a harmadikra már nem jönnek, mert éppen nincs kedvük. Miközben van erre igényük. De ha az a kérdés, hogy az ifjúsági munka nehéz-e, akkor az a válaszom, hogy igen. Mindannyiunknak.

 

Ha ifjúság, akkor jövőkép. Egy alkalommal te tetted fel kérdésként, most visszafordítom: milyen lesz az egyház 20 év múlva? Mennyire fontos ezt látni ma, hogy jó döntéseket hozzunk?

Gyülekezeti lelkészként is szolgálva látom a félelmet. A mostani templomjáró gyülekezeteknek a nagy része 15 év múlva nem lesz köztünk. A demográfia, az elvándorlás nem az egyházból eredő problémák, de kikerülhetetlenül megmutatkoznak a gyülekezeteinkben. Látok azonban egy fiatal réteget is, akinek van igénye az élő, lelki közösségre. Olyan istentiszteletre, ahol nem csak orgona szól, hanem zenekar, és nem csak énekeskönyvi, de ifjúsági énekeket is énekelnek. Ez a réteg képes kilométereket is megtenni, mert a lelki igény megmozdítja őket. Azonban közelítsük meg a problémát másik oldalról is. Egyházunk a zsinat-presbiteri elven működik – néha a gyakorlatban is, mégsem számolunk kellő mértékben a nem lelkészi szolgálókkal, bizonyságtevőkkel. Nem szeretem a laikus szót, ezért nem azt használom. Odabízunk szolgálatokat, de félve, mert nincs bennünk elengedés. Az egyház az Úristen közössége, ő hívta életre. Ezért lehet imádságban és bölcsen átadni feladatokat, szolgálatokat. Viszont ne a program, hanem az ember legyen a fontos! Az, hogy egy vagy két lelkésztől függjön a közösség élete, hosszú távon nem fenntartható tovább. Ha növekedésre rendezkedünk be, akkor nem tehetjük egy embertől függővé a struktúrát. Ez repedezni, változni fog, abban látok kihívást, hogy fel kell készítenünk a presbitereinket. Érdemes megnézni 50 vagy 100 évvel ezelőtti egyházi lapok beszámolóit. Volt színvonal.

 

Arról mit gondolsz, hogy a lelki dolgokban is a fogyasztói mentalitás és a szubjektív élményekre törekvő válogatás lesz a meghatározó?

Személyesen válaszolok. A szolgálatban nem lehet elsődleges, hogy én jól érezzem magam. Számomra az volt az első, hogy felismertem, Isten kiválasztott és feladatot adott. Persze én is látom a társadalomban a kényelem és én-központúságot. Mégis bizakodó vagyok, hogy az Úristen továbbra is munkálkodik, elhív és megszólít. Amikor a vele való közösség mélyül, akkor egyre inkább háttérbe szorulnak a személyes igények. Mert átformálódik az ember. Ez nem jelenti, hogy mindenáron le kell mondanom önmagamról, meg arról ami nekem jó lenne, hanem azt, hogy kérdezzem meg: Isten is azt tervezi velem, amit én tervezek magammal. Én bizakodó vagyok: ha imádságban elkérjük Istentől a vezetést és jó döntéseket hoznunk, ő továbbra is megtart minket. Idézzem a reggel olvasott igét? „Van-e valami lehetetlen az Úr számára?”

 

 

Kiss Miklós 1982-ben született Királyhelmecen. Teológiai tanulmányait Komáromban, a Selye János Egyetem Református Teológiai karán végezte. 2008 óta az örösi gyülekezet lelkipásztora. A Firesz elnökének 2014-ben választották meg. Nős, három gyermek édesapja.

 

(Megjelent a Kálvinista Szemle márciusi számában.)

 

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle