Egy pillanat

Vannak örömök, melyek boldogan örvendeztetnének meg bennünket.
Isten tízezernyi igazságot küld felénk, amelyek mint megannyi madár keresik hozzánk a bejáratot;
de mi bezárkózunk előttünk, így semmit sem hozhatnak nekünk.
Leülnek hát egy darabig dalolni a tetőre, aztán elszállnak.

Amikor aznap reggel felkeltem, fogalmam sem volt arról, hogy Jézus elhalad majd mellettem.  Azt gondoltam, ez is csak egy szokásos borús nap lesz, ugyanaz a hely,  ugyanaz a könyörgés, ugyanaz a nyomorult, magányos és sajnálatra méltó élet. Nem volt időm  felkészülni Jézusra. Ez csak egy lehetőség,
ami az ölembe hullott?
Nem fogok késlekedni…
Mindjárt ideér…
Nem fogom elszalasztani…
A fejemben csak úgy száguldoztak a kérdések: Hol voltál eddig? Miért nem láttalak…? Miért pont én…?
Megragadtam a pillanatot, hogy feltegyem a megannyi ostoba kérdésemet.

Egy perc volt csupán az egész. Megállt és csak annyit mondott:

– Kövess engem!

A kérdések hada hirtelen szertefoszlott.

Olthatatlan láng ég azóta szívemben.

Mindannyiunkban meg kellene legyen az elhivatottság érzése. Jézus azért halt meg a kereszten és azért mentett meg minket, hogy változást idézzünk elő az életünkkel. Jézus nem azért halt meg a kereszten, hogy csak éljünk, ahogy mi akarunk. Célja volt azzal, hogy megteremtett minket. Egy feladatra hívott el, és azt akarja, hogy azt teljesítsük.

A megtérés viszont nem egyetlen esemény a  tapasztalataim szerint, hanem inkább olyan folyamat, amelyben nap mint nap meghozzuk az apró, vagy éppen nagy döntéseinket. Ebben a folyamatban pedig fontos, hogy egyre jobban megismerjük Őt. Ezt pedig mindenki maga tudja eldönteni, hol és miben keresi az Urat; jó megkeresni azokat a helyeket, embereket, módszereket, amelyek közelebb vezetnek Istenhez…

Még senki nem szólt hozzá...