Munkatársi nap Örösben

Munkatársi nap Örösben

„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” Lk 16,10

 

Idén 2. munkatársi alkalmát rendezte meg a Firesz Abaúj-Zemplén Területi Egysége. Első gyűlésünkre februárban került sor, legutóbb pedig április 6-án találkoztunk. Mindkét alkalomnak Örös adott helyet.

Megbeszéléseink középpontjában az ÜdítŐ gyerektábor áll, amire július 15-19 között kerül sor Pácinban. A februárban kiszabott terveket úgy gondolom, teljes mértékben sikerült megvalósítani. A tábor témája, programja, mind olyan feladat, aminek tervezésében nagyon jól haladunk. A nap végére a csoportvezetők is meglettek, és mindenki megtalálta a neki megfelelő feladatot.

Persze a sok tervezgetés és eszmecsere mellett jutott idő a dicsőítésre, a játékra és a kihagyhatatlan finom ebédre. Számomra a nap csúcspontja az volt, mikor király lettem. Persze a terem tele volt királyokkal, hisz mindenkinek sikerült elvégezni az osztást-szorzást. Meglepő, hogy egy kis matekból és egy pakli kártyából mit ki lehet hozni. J

Következő találkozónk júniusban lesz, ami közgyűléssel lesz összekötve. Addig is, ami még az éven ránk vár:

  • ÜdítŐ gyerektábor: július 15-19 (Pácin)
  • Csillagpont: július 23-27 (Debrecen)
  • Tinitábor/Ifitábor: augusztus 5-9 (Pácin)

Az idő pedig gyorsan megy, nemsokára itt a nyár. Ne felejtsük el imában hordozni a táborokat, a gyerekeket, és az egész felkészülést!

Eljöttem, hogy áldjam,
Csodáljam, imádjam,
Őt ki értem adta önmagát
Csodálatos Isten, dicsőséges bárány
fogadd el szívem imádatát.

 

(Lukács Tamara)

Még senki nem szólt hozzá...