firesz@firesz.sk
Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Vezetőségi gyűlés 2017/11

2017. augusztus 21., hétfő

Duna Mente

Olvasási idő: kevesebb mint 4 perc

Egy szép nyaralóban, Marcelházán tartottuk meg az idei 11. vezetőségi ülést 2017. augusztus 13-án. Erre a kiváló helyre Tünde és János hívott meg minket. Egy hosszabb időszak skype-os beszélgetésekkel telt, végre személyesen is találkozhattunk. Egy egész napot töltöttünk együtt (Édes Zsófia, Chrén Veroni, Bugyi Ágnes, Édes János, Kelemen Sándor, Gyurcsis Júlia; később egy rövidebb időre bekapcsolódott Édes Éva és Édes Erzsébet).

Egy sort kihagytam, hogy mindenki tudatosítsa, milyen jó is néha elmenni a barátainkkal valahova... legyen még egy sor...

A tartalmi tevékenységünkről röviden: igyekeztünk a fontos, központi jelentőségű kérdésekre összpontosítani. Tudatosítva, hogy ezzel együtt járhat, hogy nem minden sürgős kérdés kerül megválaszolásra. Így alakult, hogy a bevezető és a kezdeti személyes kör után Zsófi kezdeményezésével a Lelki ajándékokról és a szolgálatunkban betöltött szerepéről beszélgettünk. A témát az ismert 1 Kor 12 bibliai rész tanulmányozásával kötöttük össze. Sokféle, látszólag talán egyértelmű megállapítás, személyes tapasztalat, kérdés és észrevétel fogalmazódott meg, mint például:

  • A lelki ajándékok jelenléte elengedhetetlen a missziói szolgálathoz. Ez ad belső erőforrást a száraz időszakokban.
  • "Isten Lelkének megnyilvánulásai" - Keressük ezt őszintén? Néven tudjuk nevezni a szükséges lépéseket a növekedés felé? Megtesszük a szükséges lépéseket?
  • "Nem akarom, hogy tudatlanok legyetek" - honnét van tudásunk a lelki ajándékokról? Kapunk-e valakitől követhető lelki vezetést ebben?
  • Van-e személyes felelősségem ezen a téren? Teszek-e, tehetek-e bármit is a növekedésért? Ha igen, mit?
    stb. - a kíváncsiak kérdeznek... 🙂

Kérjük, imádkozzunk azért, hogy a Firesz – Duna Mentében növekedjünk a lelki ajándékok terén. A témához visszatérünk a következő vezetőségin megvizsgálva, sorra véve az egyes lelki ajándékokat – összpontosítva a gyakorlatias vizsgálatra részünkről (nem elveszve a filozofálásban, esetleg teologizálásban...).

Ezután következetek a betervezett tárgysorozati pontok. Itt egy nagyobb kérdéskör kivételével mindenről tudtunk beszélgetni. Ez a beszámoló nem térhet ki minden részletre, az érdeklődőkkel szívesen és nyíltan beszélgetünk az egyes részletekről. Keressetek fel bármelyikünket!

Alkalmaink-szolgálatunk a közelmúltból (Lélekzetvétel, Tinitábor, Csillagpont - Imasátor)
Személyes értékelések, pozitívumok-negatívumok, lehetséges javítások fogalmazódtak meg. A Firesz - Duna Mente köszöni a szervezőknek-koordinátoroknak a befektetett szolgálatot!!!

​Alkalmaik-szolgálataink a közeljövőben​ (KiBelépő, Közösségi nap, őszi tisztújjító-tervező-ÉlesztŐző munkatársi, Tini7vége, Hálaadó est, Szilveszter)​
Egyeztettük az egyes alkalmak felelős koordinátorait és beszélgettünk a tartalmi töltetekről is.

​Élesztő 2018
Nagyszerű időzítésnek köszönhetően Erzsébet és Éva ​is jelen tudod lenni a beszélgetésen. Jelenleg helyszín- és időpont-egyeztetés, ​erőforrás-felmérés és országos szintű egyeztetések zajlanak a háttérben. Mindez nagy bevetéssel és imádkozó lelkülettel történik. Szeretnénk, ha az októberi munkatársin már komolyabb szerepet kapna az ÉlesztŐre való felkészülés is.

​Októberi tisztújítás
Külön témaként kezeltük az őszi munkatársi alkalmat ebből a szempontból. A jelenlegi teljes vezetőség mandátuma ugyanis 2017 októberében lejár és így a Duna Mente berkein belül teljes tisztújításra kerül sor. Választunk öt vezetőségi tagot és két ​tagot az Ellenőrző Bizottságba. A posztok mandátuma a legutóbbi közgyűlésen megszavazottak értelmében ezúttal először rövidebb: három éves időszak.

​A következő kérésekre​ is jutott idő, de jóval kevesebb a fentieknél. Részletekért érdeklődj! 🙂
Országos vezetőségbe delegált Duna Mente tagok
Ifjúsági lelkész lehetősége
Kooptált lelkész a Duna Mente berkeiből
Imakeddek a vezetőségnek​
Atomok
Belső kérdőív a vezetőség önértékelésére

​Köszönjük az Édes családnak a vendégszeretetet. SDG!

Sanyi

Duna Mente

Duna Mente

Az ország nyugati felén tevékenykedik, itt szervezi az alkalmait. Célközönségük a tini és a fiatal felnőtt korosztály.

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle