firesz@firesz.sk

A négy legeslegjobb dolog

2014. április 12., szombat

admin

Olvasási idő: kevesebb mint 3 perc

Kedves Fireszesek!

Jelenleg Athensből (Ohio, USA) jelentkezem Nektek, ahova egy ösztöndíj program keretén belül jutottam el. Athens egy bájos egyetemi város. Az egyetemi azt jelenti, hogy a várost 10 000 lakos és kb. 20 000 diák alkotja. Itt minden a diákokról szól. A város tele van kollégiumokkal (persze ne úgy képzeljétek el a kolikat, mint nálunk), a kávézók, parkok, könyvtárak telis-tele vannak fiatalokkal. Ha szeretnél meghallgatni egy koncertet vagy megnézni egy színdarabot – természetesen diákok fognak fellépni, úgyhogy egyik este a Laborbanszínházban tapsolsz nekik és másnap pedig találkozol velük a kávézóban iskolába menet. És ezt a hangulatát a városnak nagyon élvezem. De nemcsak ezt szeretem, hanem sok mindent mást is. Szóval következzék a 4 legeslegjobb dolgot.

Az első dolog a munkám. Ez többé-kevésbé két laboratóriumra korlátozódik le, ahol sok sejt és agyszövet tornyosul és arra vár, hogy feldolgozzam őket. 🙂 Ezenkívül viszont sok előadást hallgathatok meg, beszélhetek olyan emberekkel, akikről eddig csak olvastam és ráadásul az Úr nagyon kedves és barátságos kollégákkal hozott össze, úgyhogy sokszor egy nehéz nap, hét után olyan jó este csak úgy kimenni közösen egy vacsorára, vagy együtt grillezni és beszélgetni (nemcsak a munkáról :)).

Mogyoróvajas sajttortaA második legeslegjobb dolog a mogyoróvaj. Azt hiszem, ehhez nem kell több kommentár. Ki kell próbálni!!!!!

A harmadik dolog a sajttorta (cheescake). Na, most képzeljétek el azt az érzést, amikor múlt hétvégén felfedeztem, hogy van mogyoróvajas sajttorta!

A negyedik legjobb dolog a házi csoportom. Ugyan itt most utolsónak írom, de azt hiszem, ez vezeti a listát. Olyan emberekkel vagyok együtt, akik „mindenkor örülnek”, mert tudják, hogy Isten gyermekei, és mindent, amit csinálnak, ez a tudat járja át. A kezdetek-kezdetén, amikor én voltam az „idegen”, az „új” – teljesen befogadtak. Továbbra is őszintén beszéltek a harcaikról, nehézségeikről, de arról is, hogy hogyan tapasztalták meg az Urat. De nem maradtak ennyinél, hanem tovább mentek és bevontak minden programjukba, akár gyülekezeti dologról volt szó, akár születésnapról, mozizásról, csajos délutánról vagy esküvőről. Nekem pedig, mint „idegennek” teljesen egyértelművé vált, hogy ez nem más, mint Isten, aki rajtuk keresztül törődik velem.

Eszter a házi csoportjávalÚgyhogy elhatároztam, hogy amikor hazamegyek, ezeket a legeslegjobb dolgokat megtartom otthon is. Igyekezni fogok felhasználni az otthoni munkámban mindent, amit itt megtanultam. Több mogyoróvajat és sajttortát fogok enni, és eltökélt szándékom, hogy megszerzem a mogyoróvajas sajttortának a receptjét. Végül pedig szeretnék egy olyan házi csoportnak a része lenni, akik nyitottak az „idegenek” felé. Szeretnék olyan emberré válni, akik odamegy és barátkozik az „újakkal“ (akár kollégákról, osztálytársakról, gyülekezeti vagy ifis tagokról van szó).

És hogy ez mennyire sikerült, arról majd személyesen fogok beszámolni. 🙂

Addig is nagyon sok szeretettel üdvözlök Mindenkit!

Eszter

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle