firesz@firesz.sk
Avatar

Zajlanak az ÉlesztŐ ifjúsági találkozó előkészületei

2014. március 20., csütörtök

Süll Tamás

Olvasási idő: kevesebb mint 2 perc

2014. március 7–9. között a Szlovákiai Református Egyházból közel 40 fiatal jött össze a gömöri Kopárhegyen található rekreációs központban, a tervezett nyári országos ifjúsági találkozó, az ún. ÉlesztŐ tábor helyszínén, hogy közösen kezdjék el annak szervezését. Az alkalmon részt vett a gömöri egyházmegye esperese is.

közös

A pénteki este ismerkedéssel és az előző, a 2012-es kovácspataki ÉlesztŐ alkalom felelevenítésével zajlott.

Szombaton ismertetve volt a fő téma, és megalakultak a munkacsoportok az egyes koordinátorokkal.

csop

Vasárnap az egyes Firesz területek saját éves alkalmainak szervezése volt napirenden.

Az alkalomról folyamatosan tájékoztatjuk majd a gyülekezeteinket, illetve itt frissítjük a tudnivalókat. Az alkalom időpontja: 2014. július 23–27. Főtémája: HŰSÉG.

sport

Szívesen vesszük azok jelentkezését, akik még szeretnének bekapcsolódni a szervezésbe. Az eleszto@firesz.sk címen tehetik meg.

- ST -

Avatar
Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle