Percek

Percek

0.perc: “Beláthatatlan ideig állni fogunk” – hangzik a sosem várt mondat. Először nem nagyon veszel tudomást róla. Volt már ilyen a világtörténelemben. Tovább olvasol, kizárod a külvilágot.

20.perc: Az eső szakadatlan kopogtatja ablakodat, ez még érzékelhetőbbé teszi a percek múlását. Jönnek az újabb információk: “…beletelik egy-két órába.” A felháborodás körülötted általános, kimerül pár kedvesnek nem mondható megjegyzésben. Mosollyal nyugtázod a tehetetlen ember eredménytelen próbálkozásait, hogy úrrá legyen a helyzeten, aminek nem ura.

120.perc: Az előreláthatatlan összehozza az amúgy teljesen ismeretlen embereket is. Elkezdődik a különböző élethelyzetek, élettörténetek sorolása kérdezés nélkül. Időnk van.:) Ki honnan, hová tart, miért siet, miért nem jó, hogy most itt ül, és nem máshol, ki várja, ki miért nem várja már. Kapásból tíz emberről pontosan tudod, ki ő, és hová tart.

220.perc: Van egy ember, aki úgy érzi jó hírt már nem tud közölni. Aggodalommal figyeled, és próbálsz a védelmére kelni, hisz csak azt tudni róla, ki hová “küldené”, pedig nem nehéz kitalálni, hogy ő van legrégebb óta úton.

240.perc: Elindulunk. Nem lehet leírni az abban a pillanatban felszabadult érzelmi kavalkádot. Valami édes, ami közben keserű. Te pedig hálás vagy, hogy benned a Mester, azt a keserűt távol tartja, és az édest hihetetlen közelségbe engedi.

Rádöbbensz, hogy mennyire különbözően lehet megérkezni, s mennyire különbözőképp lehet eltölteni a beláthatatlan időt!

eRZSé

3 hozzászólás

  1. kislukacs szerint:

    Akkor én még örüljek, hogy múltkor 40 perc késés után “csak” egy órát álltunk a semmi közepén? 🙂

  2. Záhorszky Moncsi szerint:

    Mi, Zsuzsókával utaztunk fel Pozsonyba hétfőn vonattal. Pozsonypüspökin leszállítottak minket, mert az újvárosi állomáson baleset volt. Nekünk is várni kellett, míg jött egy busz ami bevisz a városba. Még a vonaton volt egy 50-es éveiben járó nő, aki mellettünk ült. Elég agresszívan megkérdezte a kalauzt amikor bejelentették, hogy le kell majd szállnunk, hogy : “Ezt akkor nem tudták, amikor Szerdahelyen megvettem a jegyet?” Kicsit meghökkentő volt számomra, hogy ő idegeskedik fél óra késésen, de ez mind semmi ahhoz, amit egy ember családjának kellett átélnie, mivel a vonat egy embert ütött el az állomáson. Tudom, ez nem a legvidámabb történet, de előjött most, hogy ezt az írást olvastam.Tényleg igaz az, hogy örüljön mindig, mert mi lehet csak elkésünk egy óráról, munkából, találkáról, de lehet valaki más aközben szinte mindenről lekésik