firesz@firesz.sk
Avatar

Nyilatkozat

2013. november 16., szombat

Süll Tamás

Olvasási idő: kevesebb mint 1 perc

Mint a Firesz – Duna Mente újonnan megválasztott vezetősége ezennel szeretnénk megköszönni a bizalmat. Azért vállaltuk ezt a megbízást, mert fontosnak tartjuk a Firesz ifjúsági misszióját, mely teret biztosít a fiatalok számára, hogy egy közösségben hallják, megértsék és megéljék Isten evangéliumát – azt, hogy ISTEN SZERET! Tudatában vagyunk annak, hogy egyikünk sem tökéletes, nem méltó erre a feladatra, de hisszük, hogy az Úr munkálkodni szeretne általunk, ezért neki engedelmeskedve, felkínáljuk életünk e részét erre a szolgálatra. Szeretnénk ezt megtapasztalt hitünk és legjobb tudásunk szerint tenni. Egyben segítséget kérünk mindenkitől, hogy meglátásaival, javaslataival, kritikájával és tetteivel is segítse ezt a szolgálatot – erre adunk teret akár személyes beszélgetéseken, akár online felületen keresztül is. Köszönjük azoknak, akik ezt már eddig is megtették! Minden építő szándékú jelzésre igyekszünk válaszolni és a szükséges lépéseket megtenni.

Kérünk mindenkit, imádkozzon értünk, hogy Jézus Krisztus jó szolgái lehessünk a fiatalok között!!!

A Firesz – Duna Mente vezetősége:
Bugyi Ágnes, Édes Zoltán, Kelemen Sándor, Senkár Szabina, Süll Tamás

Avatar
Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle