Hegycsúcson

Hegycsúcson

Az indulás mellett döntöttél. Erődet túlbecsülve vállalkoztál arra, hogy a szívedhez közelállókkal meghódítod a természet szépségeivel hívogató hegycsúcsot.

A fák közt megbújó napsugarak kíváncsisággal szemléltek benneteket, lelkes ifjakat. Örömmel töltött el, ahogy az egyes mérföldköveknél más és más arc szegődött melléd, egy-egy vidám, szeretetteljes, s olykor mély, bensőséges beszélgetésre. Visszagondolva is hálával tölt el azoknak a perceknek emléke.

Az első mérföldek biztonságos köveit, lassan felváltotta a mélységet, magasságot összekötő rengeteg. Lassultak lépteid. Betegségtől meggyengült szervezetedet megpróbálta a felfelé futó ösvény bejárása.  Az erőgyűjtés sokszor megállásra késztetett. Lassan elmaradtál a többiektől. Vártad, hogy hátramaradva észrevétlenül küzdhess meg az előtted tornyosuló méterekkel.

Valaki azonban megállt mellettetek hátramaradottakkal. Lett volna ereje menni. Mindenki közül egyik legjobban bírja a léptek gyorsaságát. Nem is értetted őt igazán… Csak azt vetted észre, hogy a bátorító szavak és a puszta szelíd jelenléten keresztül, új erőre kaptál és feltárult előtted az a gyönyörűség, ami Isten teremtő csodáját hirdeti.

Legszívesebben órákat töltöttél volna a hegycsúcson. De nem maradhattál. Vissza kellett térned oda, ahonnan elindultál. Új erő, újabb társul szegődött arcok, új völgyek, új magasságok.

Utadat sínek keresztezték. Órákon át kanyarogtak előtted. Végeláthatatlanul. Már-már nem is hitted, hogy valahová elvezetnek. Majd hangokra lettél  figyelmes. A már megérkezettek hívogató hangjára.

A remélt és várt valósággá vált. Megérkeztél oda, ahol a szívedhez közelállókkal magasztalod és dicsőíted azt az Atyát, aki ha erőtlen vagy is, nem marad el mellőled. Karodon fog és elkísér azokhoz a csúcsokhoz, amelyeknél nem tudsz mást, mint áldani ŐT.

 

Kis Lukácsnak ajánlva

eRZSé

Még senki nem szólt hozzá...