firesz@firesz.sk

Mit jelent számodra a zene? – 2.

2013. július 9., kedd

Andy

Olvasási idő: kevesebb mint 4 perc

(Az első részt itt olvashatod.)

Mit kell tudnunk a mai zenéről, illetve az egyik legfontosabb ágazatáról, a keresztyén zenéről?

Azt hiszem, hogy szinte mindenkinek, Neked is kedves olvasó, a keresztyén zenéről legelőször a zsoltárok jutnak az eszedbe.

A zsoltár egyfajta verses imádság, himnusz. Eredetileg az Ószövetségben található 150 vallásos ének gyűjteménye. Pontos meghatározása: zenei kísérettel előadott dal, Isten dicsőítése hangszerekkel, amely az Isten jelenlétébe való bejutást eredményezi. A zsoltárok mindemellett megnyugvást, valamint válaszokat adhatnak a kérdéseinkre.

Manapság már rengeteg zenetípust különböztetünk meg, melyeknek egyes ágazatai merőben kinőtték magukat a többi közül. A szórakoztató zene, pontosabban a modern stílus irányzataira a popzene kifejezést használják. A popzene a 20. század ötvenes éveiben, a rock and roll kialakulásával robbant be a köztudatba az Egyesült Államokban létrejövő szórakoztatóipar ágaként. Ahogy a hangrögzítés és a technika (fonográf, lemez, rádió, kazetta, CD…) megjelenése, úgy ez a zenei ágazat is egyre jobban terjeszkedett és az egyik legkedveltebb ágazatává vált. Az évek elteltével különböző zenei korszakok köszöntöttek be, mint pl. a 70-es évek diszkó zenéje. A legnagyobb változást a zenetörténelemben a 80-as évek "new age" zenéi hozták, melyek már akkor más zenei ágazatokkal keveredtek (Madonna, Michael Jackson). A 90-es évek sem mellőzték a popkultúrát, sőt azt mondhatjuk, hogy a slágerlistákat csupán popcsillagok uralták.

A 21. század zenéjére legfőképp az r'n'b – ami a popzene egyik alfajtája –, valamint a beat (hip-hop, dance-pop, house, vegyített elemek) jellemző. Persze a megszámlálhatatlan zenei stílus között nem veszett el a keresztyén (egyházi) zene sem, csupán néhol alkalmazkodott a mai stílusirányzatokhoz, legfőképp a fiatalok körében.

Amit legelőször ki szeretnék emelni, az a gregorián zene. Ez az irányzat elsőként a középkorban jelent meg, jelentése odaerősített, láncolt dallam. Dallamait, szövegeit Nagy Szent Gergely (590-től 604-ig volt pápa) gyűjtette össze, kódexekbe íratta és a Szent Péter-bazilika oltárához láncoltatta. Jellemzői voltak a himnuszok és az akkori görög, egyiptomi zenekultúra egyes elemei. Az énekesek a gregorián dallamokat Rómában, az énekiskolában tanulták, melyet Gergely alapított. A szöveget leírták, a dallamot pedig a kántor éneklése után hallás után tanulták meg.

Neal Morse

Ma már más a helyzet. A zenetörténet eme klasszikus stílusa már nem kifejezetten hagyománykövető, inkább nevezném gregorián ihlette feldolgozásnak. Európában a stílus leghíresebb képviselője a Gregorian nevet viselő német zenekar. Első hallásra talán furcsának tűnhet a zenéjük, ám elég egyetlen olyan dalt hallani tőlük, amelyet korábban az eredeti előadó előadásában már ismertünk, és ha nyitott vagy, ez az új irányzat biztosan magával fog ragadni Téged.

A keresztyén zene fellendítése 1968-ban kezdődött, mikor Larry Norman a rock'n'roll műfajában Jézusról kezdett énekelni. Ez az irányzat a "Jesus music" nevet viseli. A modern keresztyén zenének a 90-es évek óta 2 ágazata tudott kibontakozni és máig fennmaradni.

A keresztyén rock, melynek képviselői hívők és a dalok tematikája is keresztyén. Neal Morse az egyik leghíresebb keresztyén progresszív rockot játszó zenész, aki 2002-ig a Spock's Beard tagja volt, azóta szólókarriert épít. A keresztyén rockon belül ma már minden fontosabb szubkultúra megtalálható: punk, metál, emo, ska, hip-hop és még hosszú a sor, tehát mindenki megtalálhatja a maga kedvencét (természetesen a konzervatívabbak ezt nem nézik jó szemmel).

Korunkban vannak olyan zenekarok, énekesek, melyek néha a keresztyén rock közé sorolható számokkal rukkolnak elő (30 seconds to Mars, Bon Jovi, Dave Barnes, Flyleaf…). Meg kell említenem az olyan zenekarokat is, amelyek egy idő után felhagytak a ,,krisztusimádattal˝. Egyik ilyen az Evanescence nevű zenekar, ami eleinte a keresztyén zenekarok közé tartozott, azonban a mostani énekesnő mára egyértelművé tette, hogy a zenekarnak a keresztyénséghez már nincs köze.

Folytatás egy hét múlva, amiben a keresztyén könnyűzenéről olvashatsz.

Fiatal Reformátusok Szövetsége
Zväz mladých reformovaných – Firesz


Fő (Hlavná) 48/50.
Őrös (Strážne)
07652 Szlovákia

IČO: 31958273

Területi egységek

Munkacsoportok

chevron-downchevron-up-circle