Valóság

Valóság

A nap sugarai gyengéd melegséggel borítják be a hidegtől és nedvességtől megterhelt földet. A dérhez, fájdalmasan hűvös harmathoz szokott rétegek lelkesedéssel fogadják a régtől áhított derűt, ragyogást. Nem dacolnak, nem kétkednek, nem vádolnak. A mindenség által rendelt gyönyörű ruhába öltöznek, s bátorságos szívvel hirdetik… a megújulás valóság.

A test nem enged. A test dacol, kétkedik, vádol. Nem hisz a sugaraknak, nem engedi magához a melegséget. Oly régóta tart már, oly mélyre elhatott már a hidegség. Nem mozdulnak az inak, nem mozdulnak a tagok. – Ez van. Ilyen vagy és kész. Ez a gyengéd ragyogás csak pillanatok műve, s délibábként eltűnik majd. Meglátod, így lesz! Nincs értelme újra felásni a talajt, hisz lásd be… mit adhat neked ez a nedves, hideg föld?

Aztán Valaki szótlanul megérinti a hideg, megfáradt testet. Nem lehet nem érezni a gyengéd melegséget árasztó ragyogást. Akaratlanul is megmozdulnak a megkövesedett inak, s térdre rogynak a mozdulatlan tagok, megadják magukat a szeretetet, reménységet sugárzó erőnek. A szív még nem mer bízni, de a tagok munkába állnak. Ásót ragadnak és gyomlálni kezdenek. Minden nap újra és újra eljönnek Hozzá, hogy szeretetteljes ragyogása, átmelegítse őket, s újabb munkálatlan kerteket kapjanak feladatul.

Lassan a szív is bátorodik. A szeretet sugarai kiűzik a hazugságot csepegtető délibábokat. Az egykor dérhez, fájdalmasan hűvös harmathoz szokott szív tud már bízni. A remény sugarai már rajta keresztül árasztják a gyengéd melegséget, a rég áhított derűt, ragyogást. Már nem dacol, nem kétkedik, nem vádol. Várja, hogy a mindenség által rendelt gyönyörű ruhába öltözhessen, s bátorságos szívvel hirdesse Alkotója szavait… „ímé újjá teszek mindent”! Már tudja… ez valóság.

eRZSé

Még senki nem szólt hozzá...