Néha meg kell őrülni ettől a mókuskeréktől. Hétfő, kedd, szerda, összefolyt napok, hányadika van ma egyáltalán? Aztán egyszer csak: végre péntek! Nem, nem a szokásos, péntek, hanem péntek. Mármint Firesz hétvége péntek. Honnan is indulunk, kivel is jutok oda? Ja, persze, Réka, autó, oké.
Szóval amint mindenkit felkapkodtunk az autóba, indulhattunk is Jókára. Volt olyan szerencsénk, hogy az elsők között lehettünk ott, így hát a miénk lehetett a nyolc férőhelyes szoba. 🙂
És a vacsi után (köszönjük az aranyos szakács néninek! :D) jöhetett is az első témafelvetés. HatáSOKK... Annyi hatás éri mindenünket manapság, hogy belefájdul a fejem, ha összeszámolom. Néha észre se vesszük, hogy mi minden befolyásol minket. A környezetünk, a barátaink, a zene, a dalszövegek. És akkor felgyülemlik a kismillió kérdés az agyamban: jól, vagy rosszul befolyásolnak ezek a dolgok minket? Kéne engednünk, hogy befolyásoljanak, mitől függ ez egyébként? Az előadás alatt felvetődött kérdéstömegen gondolkoztam a csobeszen is. Egész jó csoportunk volt, nem frusztrált minket a téma, tudtunk róla beszélgetni. Főleg arról, hogy milyen dalokat hallgatunk, és hogy tapasztaltuk-e már, hogy valamilyen hatást gyakorolnak ránk. (Hát igen, ez maradt meg mindenkiben a legjobban azután, hogy kitombolhattuk magunkat néhány számra az előadás elején.) Arra figyeltem fel így már a hétvége elején, hogy tényleg nem szabad olyan sokszor kikapcsolni az agyam, főleg, hogy nem csak a barátaimmal való együttlétért jöttem ide, hanem azért is, hogy Istennel legyek. Úgyhogy elhatároztam, hogy megpróbálok odafigyelni ebben a pár napban. Nagyon rám ragadt az évek során, hogy állandóan fülhallgatóval a fülemben mászkáljak mindenhová. Az utcán, a buszon, otthon... És akkor rájöttem, hogy milyen sok emberrel beszélgethetnék, ha nem lennék mindig félsüket.
Az esti program, a játék, és a bizonyságtételek után aludni mentünk.
Másnap reggel majdnem gitárszóra ébredünk, ha egy kicsit tovább aludhatunk, és a reggeli rajzos áhítat és játékok után jött is a második része a „Mi jár a fejedben?”-nek. A hangod hallhatom? Tényleg, 
ahányszor összezavarodunk, mást diktál a szívünk, mást az eszünk, tanácsokat kérünk a barátainktól, más emberektől, de vajon egyáltalán eszünkbe jut-e ahhoz fordulni, akinél mindig biztos támpontra lelhetünk és megszabadulhatunk a bajainktól? Akarjuk-e meghallani a szelíd, halk hangot a legnagyobb viharban is, vagy inkább másra, valami abszolút nem stabilra akarunk támaszkodni? (Túl sok a kérdés, túl sok...)
Délután néhány vezető mutatta be számunkra felajánlott könyveit, a komolyabb önismereti művektől kezdve a humoros történetekig. Voltak lányos, és fiús könyvek, a lélektan mély bugyrait felvetők, és egy kis keresztyén sci-fi is belefért. De nem csak a szellemünket edzhettük a könyvekkel, azt hiszem, hogy a 100 km/h-ás szélben tett sétával mindenki próbára tette az állóképességét is, és azt, hogy még mennyire tud játszani „Király, király, adj katonát!”-t. Az Aktivity is egész jól ment, habár a hangom már egy kicsit elfáradt, mire a bekiabálós részhez értünk, mindenesetre megoldottuk valahogy.
Este az utolsó témafelvetés az egész hétvége témájának összefoglalója volt. 
Akkor végül is mit gondoljunk, mit ne gondoljunk, mit kéne gondolnunk, hogy tudjuk befolyásolni, amit gondolunk? (Nem, nem az Eredet-teóriát fejtem ki. :D) Miről akarunk, tudunk gondolkodni, mi van hatással a gondolatainkra, és ha már hatással van, kell-e hallgatnunk rá? Mi az összefüggés a gondolat és az érzelem között, melyiket könnyebb befolyásolni? Azt hiszem, még ha túl sok kérdés vetődött is fel bennem, fokozatosan választ kaptam rájuk. A későbbi bizonyságtételek is e köré épültek, és az imaszobában akár el is mondhattuk a véleményünket minderről, megbeszélhettük valakivel, közösen imádkozhattunk. Az egyik legjobb élményem minden alkalmon az imaszoba. Hogyha nem mered egyedül kimondani a gondolataidat, vagy ha csak egyszerűen nem tudod, hogyan fogalmazd meg, van valaki, akivel közösen imádkozhatsz. Talán az egyik kedvenc dolgom, amit szeretek csinálni az az imádkozás a barátaimmal. Végül is Isten is gondolhatja azt: „Hé, ezek rólam beszélgetnek. Milyen jó kis társaság ez, hogy az én nevemben gyűlnek össze, talán meg kéne hallgatnom, miről akarnak beszélni.” Vagy akár kicsit régiesebb stílusban: „Ahol ketten vagy hárman az én nevemben találkoznak...” 🙂
A vasárnap túl gyorsan telt ahhoz, hogy föleszmélhessek. Pakolás, istentisztelet, búcsúzkodás és huss, már vége is...mégis, voltak a délelőttnek jó részei. Például amikor együtt énekeltünk a foteloknál, csak úgy. Ilyenkor mindig az jut az eszembe, hogy mennyivel menőbb keresztyénnek lenni, mint nem ismerni Istent. És amikor mindenki kapott egy igét, felolvasta, és elmondta, hogy mit visz magával innen.
Aztán el kellett mennünk haza...
Hazaérve pedig csak bámultam magam elé, és elcsodálkoztam azon, hogy az Úr mindig a kellő pillanatban ad erőt a hétköznapok folytatásához.
Horváth Eszter
