Nem a tiéd, ne vedd el!!! – Fiatal Reformátusok Szövetsége

Nem a tiéd, ne vedd el!!!

Nem a tiéd, ne vedd el!!!

Tegnap este az egyik évfolyamtársammal beszélgettünk arról, hogy milyen nehéz a suli, hogy mennyire sokat kérnek, hogy lehetetlenség ezt megcsinálni. Mondja, hogy ő nem is adta le az első projektjét, így nem kapott egy pontot sem. Mondom, hogy én meg leadtam, de mivel a megvédésnél nem volt még teljesen kész, így levonták a maximum pontnak a felét, és hiába működött a programom, csak egy pontot kaptam rá. Megegyeztünk benne, hogy így nem is érdemes elmenni védeni, ha nincs teljesen kész. Mondja, hogy az egyik további évfolyamtársunk (bár lenne hozzá feje, meg esze), de a projektet egy ötödikessel íratta meg, azt adta le. Itt jött a második dolog, amiben megegyeztünk nagyon gyorsan, hogy ennek nincs értelme, hogy valaki mással megíratom a programomat, fizetek neki valamit, majd leadom a saját nevem alatt. Mert bár lehet, hogy a tanár sohasem fog rájönni, hogy valaki más írta meg a programot (bár gondolom feltűnik neki, hogy a forráskód letisztultabb, nem olyan, mint ha először programozna az ember – de nem érdekli), de ettől még én nem fogom tudna legközelebb azt a hibát orvosolni, amit a program megírásából tanultam volna. Megegyezünk, hogy hülyeség, hogy nem saját maga írta meg, mikor meg tudná, csak kellene egy kicsit felette ülnie. Inkább fizet…
Nekem nem megy annyira a programozás, mivel gimiből jöttem. És ha manapság valami el van hanyagolva a gimnáziumokban, akkor az az informatika, azon belül meg a programozás. Így hogyha programozok, akkor alapvető, hogy használom mindenhez az ember egyik legjobb barátját a Googlet. Mert az bármekkora hülyeséget is írsz be a keresőbe, mindig tud ajánlani valami „okosat”.

Így volt most is, mikor az egyik parancsra kerestem rá, kidobta egy diák saját honlapját, ahol az én problémámmal is foglalkozott. Ott volt a teljes forráskód. Csak annyit kellett csinálni, hogy a kötelező részeket átírni, meg néhány helyen megváltoztatni a dolgokat, hogy ne tűnjön plágiumnak. Már el is kezdtem átírogatni a dolgokat, mikor hajnali negyed kettőkor megkaptam a Napi remény e-mailjét, és rögtön el is kezdtem olvasni. Aztán rögtön az első mondat után meghűlt bennem a vér: „Isten nem tudja megáldani a tisztességtelenséget.” És elolvastam újra, meg újra. És még mindig ugyanaz volt odaírva. Éreztem, hogy ez egy üzenet. És tudtam azt is, hogy mire vonatkozik. Arra, amit épp csináltam. Valaki másnak a munkáját akartam felhasználni. Lehet, hogy nem tisztességtelen módon jutottam hozzá, hisz ő tette föl az internetre, de mégis tisztességtelen dolog lett volna azt leadni.

Így nem adtam le semmit. Mert mégiscsak jobb lesz kevesebb pontot kapni majd a projektre, mint „más tollával ékeskedni”. Érdekes, hogy mikor az évfolyamtársammal beszéltünk az ilyen dolgokról, akkor rögtön helyeseltem, hogy nem szép dolog más munkáját leadni, még akkor sem, ha megvettem, de mikor már én kerültem olyan helyzetbe, akkor már nem is számított bűnnek. Más szemében a szálkát, sajátban a gerendát sem…

Nagyon oda kell figyelni rá, hogy ne legyünk kétszínűek. Nem szabad, mert a hitelességét veszítheti el az ember. Meg hát ha az embereket be is tudjuk csapni, Istent nem, ő tudni fogja, mit tettünk.

Még senki nem szólt hozzá...