Kicsiny kis fényemmel…

Kicsiny kis fényemmel…

Édesapám már rég óta mondja (körül belül az óta, hogy elkezdtem tanulni németül az alapiskolában), hogy figyeljem meg, ha valamit megtanulok (az én esetemben egy német szavat), akkor azzal egy-két napon belül össze fogok futni valamilyen kontextusban. Mindegy, hogy a tévében fogom hallani, vagy egy plakáton fogom látni, vagy egy baráti beszélgetésben fog elhangzani, vagy épp a német órán fog előkerülni; tuti, hogy valahol találkozni fogok vele. Eleinte viccesnek tartottam, hogy már miért futnék össze hülyébbnél hülyébb német szavakkal az utcán, de aztán mégis igaza lett. De annyira, hogy ez nem csak a német szavakra működik, hanem minden egyébre is.

És bár azóta, hogy ezt először hallottam már jó néhány év eltelt, mindig örömmel tölt el, hogy ha valahogy találkozok így egy német/angol szóval, vagy akár bármi más megtanult dologgal, mert az azt jelenti, hogy megtanultam azt a valamit. És ennek a második impulzusnak a hatására még jobban rögzül a fejemben.

Így volt ez most is, mikor a heti bibliaóránkon Brünnben arról beszélgettünk, hogy hogyan kell világítani az emberek felé, mi a megfelelő módszer. Erre ma hajnalban kapom a szokásos levelet, benne a Napi remény üzenetével, ami ezzel kezdődött: „Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság” (1Jn 1,7–8). Mert csak úgy lehet az ember mások felé is világosságként, hogy ha maga nem akar a sötétségben lenni, ha neki az „ügyei” tisztázva vannak Istennel. Mert ha bűneinket nem vittük még oda Isten elé, és inkább el akarjuk rejteni azokat, akkor a sötétséget keressük, el akarunk bújni, és akkor nem tudunk mások felé sem „világítani”. És ha nem vittük oda Isten elé, akkor nem tudunk hiteles képet sem nyújtani. Ehhez viszont az kell, hogy az ember meg tudjon nyílni, és hogy nyíltan tudja vállalni a hibákat, amiket elkövettünk. Csak ez által fogunk tudni előbbre és előbbre lépni, és egyrészt saját magunk épülni lelkileg, másrészt pedig másokat is építeni. Ez egy hihetetlenül nehéz dolog (saját magamon tapasztalom), de meg kell tennünk. És lehet, hogy nem fog első alkalomra sikerülni, akkor oda kell állni másodszor is, harmadszor is, mindaddig, míg nem fog sikerülni. Kívánom mindenkinek, hogy sikerüljön elérni azt, hogy száz százalékosan hiteles életet tudjon élni, és hogy ez által világítani tudjon a környezetében.

Még senki nem szólt hozzá...