Úton lenni öröm

Úton lenni öröm

Úton lenni öröm. Úton lenni cél… hmmm…

Budapest, Nyugati Pályaudvar. Márciusi délután. Várom a vonatot. Várom. Már néhányszor bejelentették, hogy a kettesvágányraérkezik, avágánymellettkérjükvigyááázzzaanak… hát vigyázunk, vigyázzuk az üres vágányt. Nem vagyok egyedül. A tömeg hiába kérdez, nem történik semmi. Aztán begördül egy szerelvény, gyorsan felszállunk. Tíz perc késés belefér. Addig olvasok… bepréselem magam és a zsákom két egyetemista lány közé. Aztán kiderül, hogy ez a vonat nem az a vonat. Gyorsan átszállunk az újba. Amiről öt perc után kiderül, hogy nem indul. Kétvonatnyi ember rohan ziláltan az azóta igencsak megszaporodott vasúti kocsik mellett, a legújabb szerelvény felé.  30 perc késés.

Lehuppanok. Innen nem mozdít el senki sem. Út közben vagy a mesebeli tájat nézem, vagy bele-belealszom a könyvembe (igyekszem nem a szomszéd bácsi nyakába). Irány Esztergom, onnan meg Kovácspatak. Az állomáson Süll Tamás és Gyurcsis Júlia várnak. Tomi a tábor főszervezője. Júlia a Firesz iroda vezetője. Hátul egy zongorával és egy gitárral osztozom a helyen.

Ja, hogy milyen tábor? Élesztő. Hitmélyítő. Felemelő. Országos Firesz tábor. Két év után újra itt az idő, hogy a 16 év feletti felvidéki református fiatalok találkozzanak. Ez most a munkacsoportok első nagy közös találkozója. 38-an gyűltünk össze.

Téma, program, technika, pénzügy, regisztráció, reklám és imaháttér. Keletiek, gömöriek és nyugatiak, lelkészek és laikusok együtt.

Az előkészítő hétvége főelőadója Csákai István (Isti) a magyarországi Mekdsz (Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség) munkatársa. Egy standupos könnyedségével és humorával elegyíve mesélte el a profi táborszervezés csínját-bínját. Megtudjuk többek között, hogy mikor és hogyan érdemes beindítani a reklámkampányt, hogy néz ki egy igazi kétméteres ütemterv és miért jó az, ha a táborvezetőre is odafigyel valaki munka közben.

Az előadások közben vad ötletelés folyik. Rendszerezünk, vitatkozunk, harcolunk és izgulunk, nagy kreatív nyüzsgéstől zizeg minden. Az én dolgom figyelni, mikor merül le a csapat annyira, hogy már nem effektív a munkája. Akkor jön egy kis játékos serkentgetés. Kell ez, mert hajnali fél egykor még mindig számok, színek és ötletek röpködnek. Látszik, hogy mindenkinek fontos, hogy jól tegye a dolgát. Mert itt most életekről van szó.

Vasárnap a rendhagyó istentisztelet keretében felolvastuk egymásnak a hegyi beszédet. És persze nem maradhatott ki a dicsőítés sem (ha ez ilyen jó volt, akkor vajon milyen lesz a tábori nagyzenekar?). A délután a tiniknek szóló hétvégék és a tinitábor megszervezésével telt. Annyit elárulhatok, hogy a fő téma a facebook lesz.

És hogy nekem miért volt jó a hétvége? Mert megértettem az ima erejét. Izgalmas látni, ahogy Isten munkálkodik, egységet és harmóniát teremt bennünk, minden különbözőségünk ellenére is. Csak kérni kell.

Szóval, megérte. Úton vagyunk. Ez lesz a nagytábor témája is. Utak. Átszállósak, görbék, rázósak, meredekek és lejtősek. Mindenkinek a magáé. Vajon honnan tudom, hogyan vezet Isten? És tényleg Ő az, aki vezet? Egyáltalán, minek engem vezetgetni?

Ha olvasod ezt a cikket, kérlek, hogy imádkozz az élesztŐért. És persze ne felejts el jelentkezni!

Vaszily Timi

Még senki nem szólt hozzá...